Tudomány

Az emberiség a tudományok elõrehaladásától remélte, hogy választ kaphat kérdéseire. Hogy az egész világ nagy problémáinak megoldása lesz. Istent megölte és eltemette, végül új vallásosságként új hit formájában fokozatosan a tudomány lett Úrrá  rajta.

A 16–17. sz. folyamán az antik természetfilozófia iránt feltámadó érdeklõdés, a re­ne­szánsz mágia gyakorlati orientációja, a kísérletezés technikájának ki­a­la­ku­lása, bizonyos mesterségek (pl. haditechnika, mezõgazdaság, hajózás, len­cse­csi­szolás) tudásanyagának növekedése, valamint a mesterségekben fel­hal­mozott ismeretek hozzáférhetõvé tétele a könyvnyomtatás által, a ter­mé­szetrõl való gondolkodás új, az arisztotelianizmustól élesen eltérõ, ma­te­ma­ti­zált, ám a természetrajzi és természetfilozófiai hagyománytól csak fo­ko­za­tosan elkülönülõ típusát teremtette meg. Ezt az átalakulást szokás »tu­do­má­nyos forradalomnak« nevezni. Önálló társaságok, akadémiák szervezõdtek. Tagjaikból létrejött a tudós mint foglalkozás. 

Az ismeretek mennyiségi fel­hal­mo­zódásával lehetetlenné vált, hogy egy-egy tudós minden tudásterületet áttekintsen; a 18. sz.-tól megkezdõdött a tudományok specializálódása, a sa­já­tos fogalomkészletekkel, módszerekkel és instrumentáriumokkal ren­del­kezõ szaktudományok kialakulása. A 20. sz. közepére a tudomány a nagyipari termelés számos jellegzetességét vette fel, mind méretében (»Nagy Tu­do­mány«), mind mûködési mechanizmusában.