Utakon

Mindig úton vagyunk. Vagy testben vagy lélekben. Soha nincs megállás. A pálya indul. Nyitva. Hangácsi Zsuzsa két írását adjuk közre, aki pályát kezdi és utakat keres. Igaz és tiszta utakat. Érdemes rá figyelni! Keresni is ajánlatos. Itt s alább:

Nem tudom...
  
   Nem tudom, ki mondta, hogy a szerelem egészséges, de bizonyára tévedett. Nem tudom, mi egészséges abban, ha az ember életébe és minden egyes sejtjébe hol erõsödõ, hol alábbhagyó, de állandó lüktetéssel jelenlévõ nyugtalanság költözik. Elképzelni sem tudom, mitõl jó, ha az ember hangulata egy szinuszgörbét megszégyenítõ kígyózással tekereg az égig, csak hogy aztán a legsötétebb mélységekbe fulladjon. Nem is sejtem, mi a felemelõ az öröm és boldogság hamvaiból mindig, mindig újraéledõ kérdésekben: Hát lehetséges ez? Igaz ez? Lehet nekem ilyen mázlim?
   És nem értem, mi ez a nyughatatlan vágy bennem. Hogy lássam. Hogy halljam. Hogy érezzem. Nem tudom, hol kezdõdött és mikor. Nem tudom, meddig tart és miért. Nem tudom, de érzem, hogy a bennem újra meg újra fölbuzgó kérdések az õ kérdései is. S hogy a válaszok bennünk vannak.
   Nem tudom miért jó, hogy ülök és írok, és róla írok. Nem tudom, miért kell, hogy a gondolataim állandó jellegû táncot járjanak körülötte. Nem tudom, miért kell folyton a telefont bûvölnöm és szavakat várnom tõle. Szavakat. Csupán egy párat a sok ezerbõl, amiket mások százszor kimondtak, nekem mégis gyönyörûek, mert õtõle vannak, csak az enyémek és olyan keveset mondanak, mégis minden bennük van.
   Nem tudom, miért kell folyton reszketnem érte s közben minden porcikámmal éreznem, nem lehet baj, hogy olyan szép és békés minden, mert van, aki a kimondatlan szavaimat is érti.
   Nem tudom, nem tudom, nem tudom. Nem tudom miért és hogyan. Sok mindent nem tudok.
   De egy biztos. Egyetlen szó, amit tõle kapok, amibõl tudom, gondol rám, ami minden távolságot áthidal, ami mindenért kárpótol, mindent helyreállít és letisztít bennem elég, hogy tudjam, megéri, és semmitõl sem kell félnem.
   A szinuszgörbe maximum pontjára hág.