Végel László

Felütésnek Végel Lászlótól: Magányom határát anyanyelvem határa jelöli ki. Pesten régi bará­tokkal találkozom és valamit magyarázunk egymásnak. De mégis úgy érzem magam, mint Wittgenstein szövõje, aki azt his­zi, hogy szövetet szõ, annak ellenére, hogy szövõszéke üres, pusztán azért mert olyan mozdulatokat tesz, mintha szõne. Csak ez a közös bennünk, a hiábavalónak tûnõ mozdulatok. 1992

Részlet a Homokdombok címû esszébõl:
Az Új Symposion gyûjtõhelye volt a sokféle elképzelésnek, az egyelõre még kibogozhatatlan terveknek, világnézeti és esztéti­kai szempontoknak. Egyénenként másfelõl jöttünk és másfelé tartottunk, noha a keresztezõdés idõszaka igen termékeny volt. Szerencsére ez az idõszak nem követelt egyenruhát, a villódzó, demokratikusan kialakuló feszültség-térben, s ami még ennél is fontosabb: néhány hasonlóan gondolkodó nemzedéktárs kritikai szempontjainak kereszttüzében formálódott a gondolatvilágom. Az elsõ esszék még csak egy lelki radikalizmust jeleztek, számomra vonzó platonizmus képviseltek, mert nem a nyers élet, hanem annak szellemi visszfénye érdekelt.

Fókuszban a kisebbségi lét

Pozsony. Irodalom és Újvidék címmel kezdõdik hétfõ délután az a beszélgetés, amelynek vendége Végel László Kossuth-díjas író, drámaíró, esszéista, publicista. Az 1960-as évektõl kezdve a vajdasági magyar irodalom és közélet meghatározó alakjának a délszláv háború alatt többször bujkálnia kellett, miután a milo¹evièi hatalom nemkívánatos személynek nyilvánította. Mûveiben hatásosan boncolgatja a kisebbségi lét jelenségét az emberi alapkérdések tükrében. Írásait angol, szerb, szlovén, német, holland és albán nyelvekre fordították le. A Hontalan esszék címû kötetéért 2003-ban Füst Milán-díjat kapott, 2009-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.
„A határon túli író nem tud teljes egészében ebbe a rendszerbe belépni, pontosan azért, mert mégis másik világból érkezik. Biztos vagyok benne, hogy az olvasó bizonyos ambivalenciával olvassa a könyveimet, az írásaimat. Ezt viszont elfogadom. Nem gondolom, hogy ez hálás helyzet, de nem panaszkodom, mert én magam választottam. A másik megoldás természetesen az áttelepülés lehetett volna. Sajnos, a magyar kulturális szerkezet olyan, hogy vidéki írónak lenni eleve hátrány, más országban élni pedig még ennél is rosszabb. Én megpróbálok kalandot látni benne”- vallja Végel László. A nem mindennapinak ígérkezõ beszélgetés április 12-én, hétfõn 17 órakor veszi kezdetét a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében (Palisády 54.) A rendezvény a Szépírók Társasága támogatásával, A könyv utóélete program keretében valósul meg. (juk)