(V)étkezéskultúra |
| szerkesztette: Szászi Zoltán, 2007-11-30 |
|
|
A puritán táplálkozik. Zökkenõmentes anyagcseréje bebiztosítása végett bizonyos idõközönként élelmet vesz magához‚ amit erre hivatott szervében – tudniillik a gyomrában – annak rendje és módja szerint el is éget. Az égés által felszabadult energiát pedig hasznos dolgokra fordítja. Az ínyenc falatozik. Figyel az ízekre‚ az aromára‚ a bukéra‚ és a saját kultúrájától legtávolabb esõ ételkülönlegességeket is igyekszik élvezni. Sõt‚ éppen a legkülönlegesebb étkeket keresi. Elõszeretettel kísérletezik. És hedonizmusának célja sosem pusztán a létfenntartás‚ hanem az örömszerzés‚ a féktelen kísérletezésbõl származó gyönyör is. De mint ahogy a jinbe is mindig belecseppen egy kevéske jang (és fordítva)‚ a puritánnak is lehetnek hedonista hajlamai. Ez azonban csupán egy rendkívül korlátozott ízvilágon belül érvényesül s ott is a puszta mennyiségben merül ki. Az ínyenc csipetnyi puritanizmusa általában az étek kis mennyiségén és/vagy (újabban) a reformkonyha egészséges reformeledeleinek elõnyben részesítésén keresztül nyilvánul meg. A puritán csupán saját szûkebb környezetének ételeibõl választ‚ azok pedig – legalábbis térségünkben – jobbára nehéz‚ zsíros étkek. Ha tehát hedonizmusra vetemedik‚ töméntelen kalória- és koleszterindús‚ vitamin- és rostosanyag-szegény‚ nehezen emészthetõ ételt fal fel egyszerre. A puritanizmus felé elkalandozó ínyenc viszont se a mennyiség‚ se a minõség tekintetében nem teszi próbára a gyomrát és a beleit. Elmondható tehát: a hedonizmus felé kacsingató puritán és a puritanista allûrökbe gabalyodó ínyenc étrendje és étkezésmódja nem hogy közeledne egymáshoz – amint az elvárható lenne –‚ hanem éppenséggel távolodik. A bohémek kies földjén‚ Bohemiában járja a közmondás‚ miszerint: „Amilyen módon eszik az ember‚ olyan módon dolgozik.” Fenti okfejtésekre kivetítve a cseh népi bölcsesség logikáját‚ érdekes felismerésekre juthatunk: aki nem élvezetbõl eszik‚ vagyis aki nem szeret enni‚ az a munkát sem élvezi‚ dolgozni sem szeret. Ez elsõ hallásra‚ persze‚ marhaságnak tûnik‚ csak úgy sorjáznak fel a tudatból az ellenpéldák. No de legalább mi ne legyünk restek‚ gondoljuk csak végig: az‚ hogy valaki nem élvezettel végzi a munkáját‚ s hogy (ebben az értelemben!) tulajdonképpen nem szeret dolgozni‚ még nem jelenti azt‚ hogy nem is dolgozik. Nem a lustaságról‚ hanem a munkához való viszonyról van itt szó‚ arról‚ hogy a munka egyesek számára kötelességteljesítés‚ mások viszont örömteli és önfeledt játékot ûznek munka gyanánt. Ráadásul‚ aki teljesítette a kötelességét‚ terhétõl szabadulva szintén lehet elégedett és boldog. Munkája gyümölcsének is örvendezhet. Hõsies küzdelemének‚ héroszi munkabírásának és persze saját pótolhatatlanságának mítosza munka közbeni határtalan szenvedését is enyhítheti‚ sõt‚ mindez mazochista hajlamokkal kiegészülve‚ még egyfajta gyönyörérzettel is eltöltheti. De ez a típus szenvedni szeret‚ nem dolgozni. Az önfeledt játékként végzett munkát nem ismeri – és el sem ismeri. Szerinte aki játszik‚ az nem dolgozik‚ mert a játék nem jár kínnal. Megveti az ingyenélõket. Közben a tudatalattijában röhöghetne a markába – lehet‚ hogy röhög is –‚ mert a munkavégzéssel járó lomha kínok neki rafinált gyönyört okoznak. Ám az ínyenc rá se hederít! Majd el csöppen‚ olyan jóízûen falatozik az órabérben folytatott játszadozás után. Szóval‚ evésben-ivásban‚ szellemi vagy fizikai munkában‚ erotikában – mindenki mindenben a saját örömét keresi. A boldogság viszont nem kedveli a szélsõségeket. Ezért hát aki így vagy úgy‚ de végül is megtalálja‚ sok bajtól megóvja magát. Szóljunk ezzel kapcsolatban végül a nagyevõkrõl‚ akik – bár föntebb nem tértünk ki rájuk – természetesen az ínyencek körében is számosan feltalálhatók. Vasvári Lajos közmondásgyûjteményének egy másik bölcsessége például ekként jellemzi õket: „A nagybélûnek két gyomra van evésre‚ de nincs gyomra dolgozni.” De meg is bûnhõdnek‚ szerencsétlenek‚ mert például a törökök szerint: „Aki eszik‚ mikor tele van‚ a fogaival ássa a sírját.” Rárímel erre egy itt olvasható szuahéli mondás is: „Amit megeszel‚ a tied‚ a maradék a sírásóé.” Viszont mindennek ellentmondani látszik az ibo nép néhány sorral alább olvasható õsi szólása: „Akinek sokat kell dolgoznia‚ sokat kell ennie.” Ha az ibóknak adunk igazat és a görögök azon meglátását is elfogadjuk‚ miszerint: „Aki gyorsan eszik‚ gyorsan dolgozik”‚ már elkerülhetetlen a felismerés: a sokat és gyorsan evõk sokat és gyorsan dolgoznak. Persze‚ aki ilyen vehemensen nekifekszik a munkának‚ annak nem árt a koleszterin‚ se a hajnalban felhörpintett vizespohárnyi szilvórium. Mert hiszen – ahogy nagyapáink mondták – „az a szervezet is megköveteli a magáét!” Hát igen... De mit csináljunk mi‚ akik ülõ munkát végzünk‚ önfeledten játszadozunk és nincs is különösebb bajunk a világgal‚ ehetnékünk mégsem csillapul? Talán fogadjuk meg bölcs eleink tanácsát‚ miszerint: „Elõször egyél négy falatnyit‚ majd gondolj az istenségekre és az õsi hõsökre.” Hizsnyai Zoltán |
Vélemények :
| név: zolti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-12-04 |
| rendesen megéheztem mígolvastam.... No megállj te szerzõ! Majd jössz te még libát sütni Gömörbe... |
| név: oti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-12-01 |
| Mit mondjak? Ízes írás. Élvezem a hosszú, véget nem érõ mondatait. Zoli a fogalmazás ínyence. |