Világzene kassai szemmel

Worldmusic. Vagy mégsem? Miénk is, másé is lehet. Jó zene, annyi bizonyos. Egy kis ízelítõ, ajánló Juhász Kati tollából a Ghýmes új lemezérõl. Itt, alább.

   A világzenei rekettyésben

JUHÁSZ KATALIN

Új Ghymes-lemez a polcokon, remélhetõleg nem csak a határ túloldalán.  A hazájából „elûzött” zenekar mostantól nemcsak földrajzilag, hanem stiláris értelemben is kategorizálhatatlan. A Messzerepülõ címû lemezen változatlanul legfõbb kiindulópont a népzene, de ennél sokkal szélesebb a merítés, a Szarka fivérek és társaik vidáman és könnyedén ügetnek a világzenei rekettyésben.

Szépen hömpölygõ dallamok, nyereg alatt puhított, fúvósokkal spékelt, kerek szerzemények, amelyekben az egész régió zenéje ott lüktet, ezért lassan már minden térségbeli ország közönsége honfitársainak érezheti Szarkáékat. Ráadásul a lemezen igazi zsánerparádét hallunk, van itt vidám kocsmadal, sikálós-bulizós, szerelmes-folkos, törzsi-kántálós, „magyaros” reggae (!) és spanyolos ballada.

A legszebb az egészben, hogy a Messzerepülõ úgy tud elsöprõ jókedvet és erõs életigenlést kiváltani, hogy közben talán a segsúlyosabb, legborultabb Ghymes lemez, szövegileg és hangzásilag egyaránt. Szinte minden dal akkorát üt, hogy a fal adja a másikat.

Szarka Tamás dalaiban az a jó, ami majd minden kiemelkedõ dalszerzõ muzsikájában, hogy tudniillik a legkülönbözõbb hatásokból tud saját(os) világot alkotni. Ez a lemez nemcsak, hogy teljesíti várakozásainkat, de komoly elõrelépést is jelent a zenekar életében. A hangszerelés gazdag, díszes ornamentikájú, de mégsem felülstilizált. A hangszerek boldogan kergetõznek egymással, a szaxofon (Jelasity Péter és Varga Bori) néha akkorákat csavarint a dallamon, hogy alig talál vissza a kiindulóponthoz, a dobok (Széll Tamás) harsányak és színesek, különös elegye ez a kíméletlen nyerseségnek és a kifinomultságnak. És felvillan végre a humor is, amit az elõzõ, éGhymese címû lemezrõl kissé hiányoltam.

A szövegek némelyike már-már irodalmi igényû, erõsen hajaz ugyan a népdalokra, de Szarka Tamás mindent átereszt egy korszerûbb szoftveren, hogy a fiatalok is tudjanak vele mit kezdeni. A tradicionális értékek azért felbukkannak, az egyik jó kis kocsmadal „szövegírója” például Petõfi Sándor, mert Szarka Gyula mostanában nagy költõnkre van rákattanva.   

Rengeteg rézzel, húrral, billentyûvel és bõrrel támogatták meg az alapjában véve letisztult, egyszerû dallamokat. Rájuk rátekerték a fúvósokat, beléjük döngölték a dobokat, a réseket pedig egy kis szintivel (Farnbauer Péter, Neumann Balázs)  fugázták ki. Minden a helyén, érezhetõen és élvezhetõen jó arányérzékkel keverve.

Egyedül a borítót szúrták el kissé, ilyet egy tizenéves mûvészképzõs is fél óra alatt kanyarít a számítógépén, ha meghallja azt a hívószót, hogy világzene. Egy CD-t azonban nem nézegetni kell, hanem hallgatni, ebbõl a szempontból pedig a Messzerepülõ igazán friss, ízes darab, minõségét korlátlan ideig megõrzi. (EMI 2006)