A festészet a 20. század folyamán elég hátrányos helyzetbe szorult, hiszen a látható valóság hû ábrázolását a fotómûvészet, a monumentális vizuális élmény nyújtásának lehetõségét pedig a film orozta el tõle. Ennek a jelenségnek több következménye lett: a festészet az ábrázoláson kívül kellett, hogy újrafogalmazza magát, így megjelenésével és témáival radikálisan távolodni kezdett a közérthetõségtõl és a közízléstõl. Ma körülbelül száz évet késik az ízlés. Az impresszionistákat már mindenki szereti, Monet naptár lóg a WC-ben, Van Gogh pedig zseniális, Picasson viszont még röhögünk, Pollockon felháborodunk. Egyáltalán, egyre kevesebb ember érdeklõdik a festészet iránt, egyre zártabbak a fórumok.
Nehéz megtudni, hogy kik is a kortárs festészet hiteles képviselõi. A hazai galériákat járva szinte lehetetlen releváns információkhoz jutni, a neten szörfözve pedig csak megfeszített munka árán. Kétfajta keveredést vélek látni:
Az egyik mûfaji: nincs szakirodalma és helye sem a vegytiszta festészetnek. Mindenütt a szabad és új médiákkal együtt emlegetik. Úgy érzem, az installációk, body artok, performancek stb. közelebb állnak a színházhoz, mint a képzõmûvészethez. Mégis minden kortárs képzõmûvészetrõl szóló kiadvány háromnegyedét az új médiák töltik ki, festményt pedig csak imitt-amott látni. Aki – bugyutácskán szólva – képeket szeretne nézni a galériában, elég lehetetlen helyzetbe került mára.
A másik minõségi: ez néhány galériára és az internetes fórumok nagy többségére érvényes. Mûkedvelõ amatõrök és Mondigliani egyazon fórumon fordulnak elõ; a Vasarely-gyûjteményt a helyi tájfestõk kiállításának megnyitója követi stb.
Ezért használom ki az alkalmat, hogy bemutassak egy fiatal lengyel kortárs festõt, Wilhelm Sasnalt. Mert van ám kortárs festészet, csak mint azt fentebb boncolgattam, nehéz megtalálni. Ki kell azt válogatni a nagy kavarodásból.
Úgy fogalmaznék, hogy az, amit csinál, „redukált realizmus“. Reálisan megfestett fragmentumok keverednek absztrakt felületekkel. A realista motívum definiálja a gesztikus struktúrát, másutt az absztrakt háttér által válik a kép egyetemessé. Mindemellett jellemzõ képeire egyfajta intimitás, mintha családi fotókat nézne az ember. A megélt bensõséges élmények mellett az egyetemes lengyel történelemmel is foglalkozik. Festményeit nézve érzõdik a nosztalgia és bizonyos titokzatosság is.
Kíváncsi vagyok, nektek hogyan tetszenek majd ezek a képek. Számomra nagyon üdítõen hatottak, mint tematikailag, mint stílusukat tekintve. Szeretem bennük a spontaneitást, és azt, ahogy magam képzelhetem tovább a lényegre redukált látványt.
Írta: Gyenes Gábor
|
Úgy fogalmaznék, hogy az, amit csinál „redukált realizmus“. Reálisan megfestett fragmentumok keverednek absztrakt felületekkel. A realista motívum definiálja a gesztikus struktúrát, másutt az absztrakt háttér által válik a kép egyetemessé. 
