Zelk Zoltán, majdnem elfeledve

Még én is majdnem elfeledtem, hogy van itt a poétáról egy nagyon kedves írás. Pedig kedvenceim közé tartozik Zelk, ez a manóarcú költõ, akinek gyerekverseit ma is ezrek mondják, hallgatják, Mert kedves, mert tiszta, mert emberi. Nagy Erika emlékezik rá.

Az ünnepek elõtt egy szép napon kis unokám azzal jött haza az óvodából, hogy szaval nekem egy verset. Érdeklõdve vártam, mivel lep meg. S akkor elkezdte: Zelk Zoltán: Mikulás.
Ekkor tudatosult bennem, hogy milyen rég nem olvastam tõle semmit. Pedig mindig imádtam verseit, melyek egyszerûen, természetesen szólnak. Méltatlanul elfeledtem. S hogy pótoljam a hiányosságom, kezembe vettem az egyik kötetét, és elolvastam a mérhetetlen gyászából született lenyûgözõ elégiáját,- melynél szebb verset ritkán olvas az ember- a Sirályt. A hatás nem maradt el, teljesen magával ragadott, s tovább olvastam verseit. Ki ne ismerné a költõ megzenésített versét az: Este jó, este jó-t? Vagy a személyes tragédiájának lírai dokumentumát a Tûzbõl merített hegedût? Az Ákombákomról már ne is beszéljünk, hiszen ezen nõttünk fel.   Íme: Ákombákom. Egyszer régen az irkámon, született egy ákombákom. Hát egyszer csak látom, látom: két lábra az irkámon, úgy indul el ákombákom. Azt hittem, már sose látom, oly messze ment ákombákom, de mikor az erdõt járom, ül az ágon ákombákom, s rajta van a nagykabátom. Szólok hozzá: "Ákombákom, mért vitted el a kabátom? Esõ esik, mindig ázom, hideg szél fúj, mindig fázom... Légy olyan jó, ákombákom: add vissza a nagykabátom!" S képzeljétek, jövõ nyáron, eljött hozzám ákombákom: s visszaadta nagykabátom.  Gyermekversei annyira lenyûgözõk, dallamosak, hogy mi felnõttek is élvezettel tudjuk hallgatni. Legalábbis én így vagyok ezzel. Zelk Zoltán december 18-án volt száz éve, hogy meglátta a napvilágot egy szegény zsidó kántor fiaként. Négy elemit és két gimnáziumi osztályt végzett, majd inasnak állt, és a továbbiakban autodidakta módon képezte magát. Szatmári Zoltán álnéven tevékenykedett. Kedvelt alakja volt a kávéházak irodalmi asztalainak. Elsõ, az avantgárd jegyeit magán viselõ verseit Kassák Lajos közölte a 365 címû lapban. Késõbb a Nyugat is közölt tõle verset, ekkor már a saját neve alatt. A hatvanas évek elejétõl szabadfoglalkozású író volt. 1964-tõl írásait az Élet és Irodalom, majd a Tükör is publikálta.

Zelk Zoltán 1981. április 23-án hunyt el Budapesten.Én ezzel az írással emlékezem és hajtok fejet emléke elõtt.

Zelk Zoltán: Sirály /részlet/

Vak szemgödör. Halott sirály.
Kiholt a tenger: medre már
vak szemgödör. Halott sirály
lelke vijjogva visszaszáll.

Megyek az utcán sehova.
Megyek se ide, se oda.
De jön talán a villamos,
mely téged végre visszahoz.

Hát állok itt, hát várlak itt.
Nyitja, becsukja szárnyait
a tél, a nyár. Borul. Ragyog.
Fû voltam, mostan sár vagyok.

Sár voltam, mostan zuzmara.
Nem jössz haza? Nem jössz haza?
Hallod, rámszólnak: Kire vár?
már ezer éve itten áll!

Igen, százezer éve már.
Vak szemgödör. Halott sirály.
Villamosok és évszakok.
És fû és sár és hó vagyok