5475 nap

A Szlovák Képzõmûvészeti Unió galériájában Pozsonyban, az "Umelecká beseda" vagy egyszerûen csak "Umelka" épületében, a Kõ-teremben, 2009. szeptember 28-án, 17.00 órai kezdettel kerül sor Lukács Zsolt, Rácz Noémi és Szabó Ottó 5475 nap címû kiállításának megnyitójára.

Íme, néhány gondolat a Rovásról, barátságról, elvekrõl és a valóságról... a 2009. szeptember 28-i jubileumi kiállítás kapcsán. A Rovás 15 éves.

Egy baráti asztaltársaságból nõtte ki magát társasággá. Hivatalos formává, jogi személlyé -- bejegyzési számmal és adózási számmal, számlaszámmal, könyveléssel és minden idevágó számkóddal. Felelõsséggel, örök szervezkedéssel, lótással és futással és Lót futásával. Lám, egy szóviccnek indult és a lényegre talált. Mi is menekülünk.

A Rovás szellemiségérõl szeretnék írni néhány sort, hogy tisztább legyen a kép. Sokan ismerni vélnek minket, azt feltételezik, hogy olyanok vagyunk, mint amilyennek gondolnak. Aztán csalódnak, ha az igazság más. Sokakat nem is érdekel az elv, barátok laza kapcsolatrendszerét feltételezik. Vannak tagjaink között is, akik nincsenek tisztában azzal, hogy miért is jött létre ez az egész annak idején, 1994-ben. Csatlakoztak, mert jól érezték magukat egy közösségben, hasonlóan gondolkodó fiatalokkal. Aztán csalódtak... Vannak, akik bulizni jönnek és nagyokat beszélgetni a mûvészetrõl. Vannak, akik abban reménykednek, hogy híressé válnak azáltal, ha ismert emberekkel barátkoznak. Vannak, akik kihasználni akarják a többieket, vannak akik felhasználni, aztán akadnak szép számmal olyanok is, akik ellézengenek a hajóban az evezõsök között és vicces történeteket mesélnek nekik, hogy tutira világos legyen, õk is velük vannak. Aztán ott vannak azok is, akik eveznek. Nem sokan vannak, de a hajó megy.
Hogy érthetõ legyen, íme!
Azoknak, akik köztünk vannak és azoknak is, akik még nem jöttek el hozzánk...

A ROVÁS

Mi is tehát a Rovás valójában? Könnyebben megérthetõ ez az egész, ha úgy tekintünk rá, mint egy mûalkotásra. Az ötlet egy szellemi mû, amelynek alkotói vannak. Mûködése, értékrendszere nem függ attól hogy hányan tapsolják, sem attól, hogy ki mit gondol róla, hogy ki mit képzel, mit vél vagy feltételez...
Bárki, aki egyetért az alapelvekkel és hozzáadja magát - az társalkotója lehet a továbbiakban. Hozzáadni, gyarapítani lehet, elvenni belõle már nem... A múlt, az már van!
Ha egyszerûsödik, ha úgy csiszolódik, hogy bizonyos dolgok feleslegesnek bizonyulnak a késõbbiek folyamán, az is fejlõdés eredménye, tehát pozitív folyamat. Nem töröltetik semmi, csak lezárul egy fejezet. Olyan ez, mintha egy könyvrõl beszélnénk, amelynek nem téphetõk ki a lapjai - lehet viszont folytatni a történetet, továbbvinni a gondolatot, kiszínezni a mondanivalót, illusztrálni dokumentumokkal..., új könyvet írni folytatásképpen.
Ami volt, ami velünk történt, egy-egy fejezete, bekezdése ennek a könyvnek.

Életre hívtunk egy közösséget, egy szellemiséget - egy szellemet, ha úgy tetszik. Nagy lelki összeszedettséget és beleérzést igényel, hogy hinni tudjon benne ki-ki. Aki pusztán kiszolgálja, az becsapja önmagát is és az egész ügyet is!
Az efajta szellemiség felemelheti az egyént, hiszen közösséget építhet, hozzájárulhat valami nagyszerûhöz, amirõl már mint önálló létezõrõl is beszélhetünk...
Önálló szellemiség a Rovás is!
Független értelmiségiek, szellemi oppozíció.

A szellemek áldozatokat követelnek.
Az inkák embereket áldozatok a társadalmukat egybetartó erõnek, hogy a közösség tagjai felelõsségteljesen, kellõ komolysággal álljanak az élethez, vállalják a társadalomban betöltött szerepüket, megtegyék, amit a közösség elvár tõlük.
A zsidók bárányt áldoztak húsvétkor, hogy vére mossa le bûneiket. Jézus önmagát adta áldozatul, hogy azok, akik hisznek benne, ne haljanak meg, hanem örök életük legyen. Minden világvallás a bûnök áldozatát kéri, örök boldogságért cserébe.
Agamennon a lányát áldozta a trójai projekt sikeréért.
Kömíves Kelemen a feleségét.
Nacionalizmusa oltárán már minden nép emberéletek millióit áldozta - és még mindig nem elég...

Nem lehet nagy dolgokat létrehozni áldozat nélkül.
A szabadidõ feláldozása a minimum. Áldozat nélkül a Rovás-szellem is meghal. Eckhart mester nagyon jól látja, amikor az Isten és az ember viszonyát elemzi, hogy: ”Istennek is szüksége van rám, mert ha én nem lennék, Õ sem lenne...”
Vagyis egy szellemiség olyan mértékben létezik, amilyen mértékben hisznek benne...

Rousseau azt mondja, hogy számûzhetõ az olyan ember, aki nem hisz. Nem azért, mert nem hisz Istenben, hanem mert áldozatot hozni képtelen...
Ebben benne van minden: nem lehet számítani arra, aki nem hiszi, hogy a közös vállalkozásnak van értelme. Aki nem hisz nagyszerû és felemelõ, magasztos cselekedetekben. Aki nem képes lelkesedni, de kételkedésével másokat is eltántorít. Aki nem képes sem idõt, sem energiát áldozni, aki úgy néz a dologra, hogy megéri-e...

Szövetségek, társulások, szervezetek, csoportosulások perspektívája függ attól, hogy mennyien gondolják komolyan a dolgot... Függ az akarástól, a lelkesedéstõl, az áldozatkészségtõl...
A tartástól.
Függ az egyén értékrendjétõl - erkölcsi magatartásától, helyzetfelismerésétõl, bátorságától...
Intelligenciájától.
Ezt a kifejezést manapság nem használják jelentésének megfelelõen - pedig hát Kant szerint” csak a pontosan meghatározott fogalom azonos önmagával...”
Ebben az esetben, ugye, beleérzésrõl van szó... A tárgyi tudás, egyetemi végzettség, közéleti és politikai szerepleosztás, hatalmi pozíció itt labdába nem rúghat.

Önkéntes tevékenységet jelent a Rovás-tagság. Nem kényszeríthet senki senkit belépésre, sem maradásra. Ha viszont valaki felvállal valamit, akkor a becsülete rajta... Amit elkezdek ugyanis, azt illik befejeznem. ”Végig a vonóval” - mondta nagyapám valamikor...

A társulás teljes neve: Rovás Új Értékrend
Hogy mit értünk új értékrenden, arról majd máskor. Majd legközelebb...