[kapcsolat]   husken

MaJel nyitva tartás

 

WMU

 

táborok

 

nyári nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Énekek éneke - Szabó Ottó kiállítása a Pápai Református Gimnáziumban

szerző: Veress Zsuzsa 2013-02-19

 

Énekek éneke - Szabó Ottó kiállítása a Pápai Református Gimnáziumban


R. M. Rilke: Archaikus Apolló-torzó

 


Nem ismerhettük hallatlan fejét,
amelyben szeme almái értek. Ám a
csonka test mégis izzik, mint a lámpa,
melybe mintegy visszacsavarva ég

nézése. Különben nem hintene
melle káprázatot, s a csöndes ágyék
íves mosollyal, mely remegve lágy még,
a nemző középig nem intene.

Különben csak torzúlt és suta kő
lenne, lecsapott vállal meredő,
nem villogna, mint tigris bőre, nyersen,

s nem törnék át mindenütt busa fények,
mint csillagot: mert nincsen helye egy sem,
mely rád ne nézne. Változtasd meg élted!

 


Szabó Ottó életében volt egy pont, amikor egycsapásra és radikálisan „megváltoztatta éltét”, ahogy a vers parancsolja.
Remélem, ennek kibeszélésével nem követek el súlyos indiszkréciót, hiszen többször hallottam őt magát, amint nyilvánosság előtt beszélt erről. Hogy a Transzendens a bűneink feláldozását kéri/követeli tőlünk – márpedig az nem megy úgy, hogy fogjuk a bűnbakot, aztán egy kicsit nyiszáljuk a nyakát, majd még valamivel később, szép lassacskán megint vágunk rajta egy picikét… szóval: ez csak úgy lehetséges, ha azonnal elvágjuk a torkát, egyszer s mindenkorra végzünk vele.

De amiképpen megszólította a művészt az Örökkévaló, úgy szólít meg általa mindannyiunkat a művészet.

Rilke szonettje tizenhárom soron át egy ógörög szobortorzó leírásából áll. Az utolsó mondat – látszólag – teljesen logikátlan. A látszat ellenére azonban az egyetlen komolyan vehető valóságról beszél: a katarzisról, ami tisztulást jelent; a művészet isteni erejéről, és egyben a létjogosultságát jelentő egyetlen tényről. Tudniillik arról, hogy a művészet lényegénél fogva vallásos. Nincs is nemszakrális művészet – és ez egyáltalán nem is függ attól, hogy maga a művész kiben/miben hisz vagy nem hisz.

Hát még, ha tudatosan is erről van szó!

Az Énekek éneke címet viselő kiállítás a vallás, a szerelem és a művészet elegye, azaz misztikus.
A bibliai Énekek éneke az ősforrása minden európai zsidó-keresztény misztikának, minthogy Istennel szerelmes, sőt erotikus nyelven beszél – és vice versa: a szerelem vallásos élménnyé válik. De csak akkor, ha mindez művészi megnyilvánulás.
Szabó Ottó azonban nem csak biblikusan spirituális. Vonzódik a Szenthez, a keleti világvallások alapján is. És szereti a filozófiát.
Akkor tehát azt lehet róla mondani, hogy eléggé elvont festő.
Valóban?
Hát…. ami azt illeti, eléggé érzéki festő is. E képek alapján ez biztosan állítható róla.
De a gondolatiság – az, hogy valami absztrakt ideát akar ábrázolni, hogy „mondanivalója” van, jellemző rá.
Elvontságára bizonyság, hogy mennyire szereti a „nemszíneket”. A különböző árnyalatú fehéreket és feketéket, melyek visszaverik, illetve elnyelik a színeket.
Ugyanígy nyelik el Szabó Ottó festményei a korábbi változatokat: amiképpen a fehérben - feketében ott van az összes szín, azonképpen ott van a festményekben minden előzmény. Mert a művész sajátos alkotási módszere, hogy először színesen ábrázol, avagy szöveget ír a felületre. Aztán le- és átfesti a felületet. Mint ahogy az itt kiállított képek nagy része már volt kiállítva másutt, csakhogy nem így, mert azóta a művész belefestett, átfestette őket. Hogy vajon az így kialakult felületek mesélnek-e a múltjukról; hogy érezhető-e valamely berezgés, mozgásba jövés ezek miatt a rétegek miatt – azt ki-ki döntse el maga.

Elvontság és érzékiség különös találkozásáról beszéltem…

Szabó Ottó különös kereszteződése az idealizmusnak és a gyakorlatiasságnak.
Mert nem lehet szó nélkül hagyni, hogy ő megszállott „aktivista”. E tevékenységével nem akármilyen elismerést is vívott ki magának: a Pro Cultura Hungarica díjat.
Tanít, szülőföldjén, a Felvidéken, több helyen is.
Könyvillusztrációkat is készít. Számítógépes grafikával is foglalkozik. Installációi is vannak.
Templombelsőket tervez és valósít meg. Általában szívesen teljesít egyházi megrendeléseket, ennek köszönhető nem egy stációsorozata és oltárképe.
Most, hogy Kassa Európa kulturális fővárosa, Szabó Ottó nem nyughatott, amíg be nem szállt egy projektbe, amelynek köszönhetően a Kassára bármely irányból érkező autósokat művészi óriásplakátok fogadják – jelezvén, hogy a Felvidéken igenis jelen vannak jelentős magyar művészek.

De ezen kívül is: se szeri, se száma a Szabó Ottó-féle szervezéseknek.
Művészeti logisztikai és tehetséggondozó tevékenysége során nyári művésztáborokat hoz létre Magyarországon, Szlovákiában és Erdélyben. Újabban nyit a Délvidék, és a Nyugaton élő magyarok felé is. A közép-európai régió sorsközössége okán pedig – eléggé nem is méltányolhatóan – igyekszik bevonni a szlovák, román, szerb alkotókat is vonzáskörzetébe.
Mindezt a Rovás nevű alkotócsoport vezetőjeként műveli. A szervezet neve onnan ered, hogy eredetileg grafikusok hozták létre. Aztán a dolog messze túlnőtt ezen az egyetemi csoporton. Ma már a Rovart online kulturális folyóirat nagy népszerűségnek és olvasottságnak örvend, évek óta magam is szerzője vagyok. Ismeretségünk, barátságunk innen indult.

Nem tudom megállni, hogy ne idézzek abból a szellemes beszédből, amivel Szabó Ottó az új résztvevőket fogadta az elmúlt nyáron a Magyar Képzőművészeti Egyetem tihanyi művésztelepén. Tehát: a Rovásban senki nem hivatkozhat időhiányra, ha alkotótevékenységről, illetve a többiekkel való kapcsolattartásról van szó. Mindenkinek kötelező összeférni mindenkivel. Különös tekintettel a világnézeti, politikai különbségekre. Azaz: nem kérdezik senkitől az ilyetén szimpátiáit; a Rovásban nincs jobboldali és baloldali beütés. De ez nem jelenti azt, hogy liberalizmus van – mert az sincs…

Muszáj mesélnem egy kicsit arról, hogy milyenek ezek az Ottó szervezte művésztáborok. Miközben Ottó zsonglőrködik a pályázatokkal, a pénzzel, a környékre tett kulturális utazásokkal, a friss tehetségek befogadásával – megteremtődik az a légkör, melyben mindenki kedve és képességei szerint alkothat. Egymás munkáit jóindulatú szimpátiával szemlélik az alkotók, dolgoznak, amíg van fény, és fényfogytán a műtermek átalakulnak sympozionok helyszínévé. Azaz bor mellett folynak a beszélgetések a művészetről, egyesek a kivetítőn bemutatják a munkáikat, mások előadásokat tartanak a legkülönbözőbb témákról a szellem tárgyában.

És ha minden olajozottan megy, akkor a dús szervező tevékenység közben maga Ottó is tud néhány munkát létrehozni…

Ilyenkor elsősorban fest. De hogy eredetileg grafikus, az látszik a festőművészen is, ezen a tárlaton is. A rajz, a forma: a vonal meghatározó szerepet játszik festményein.

Az Isten - ember kapcsolatról beszél, a férfi és nő kapcsolata által. Az emberi lény lényegét kívánja felmutatni, ennek mélységeit és magasságait, az emberalattit éppúgy, mint az embert meghaladót. A bűn, a pokoljárás is megfogalmazódik Szabó Ottó festményein. A szenvedés és a szenvedély egy tőről fakadása látható erőteljes, a vörös árnyalataiban tobzódó képein. Egyszóval a pátosz.
De az érzékiség mindig fékeződik, avagy ellensúlyozódik a szárnyakat idéző formák által, kezek szárnyassága által, a transzcendensbe való elmélyülést kifejező arcok által.
Ottó voltaképpen klasszicista. Úgy értem, húzható egy vonal, amely az antik művészettől – mondjuk éppen az archaikus Apolló-torzóktól – kezdődik, aztán folytatódik Botticelli légies aktjain át, Ingres hideg erotizmusán át is Degas - Lautrec - Picasso leheletfinom meztelenkedésének útján – Szabó Ottó Énekek énekéig.
Amit még legjellemzőbb vonásaként kiemelhetnék, hogy portrékat rajzol bravúrosan festve, éspedig egészen különös látószögből: felülről, oldalvást, alulról – olyan szemszögekből, ahonnan az úgynevezett valóságból nemigen láthatunk. Egy angyal szeme kell ehhez?

A csak rá jellemző kézjegy is grafikai vonás: torzószerű figurái uralják képeit. E „torzók” ugyan csupán részei az embernek – de éppen úgy az Egészről beszélnek, mint a megnyitót kezdő Rilke-vers.

 

 

Elhangzott 2013. február 18-án, Pápán.

Fotó: Polgár Tibor


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :