[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Hazátlanok

 

Aranyszamár

 

FecsoDuncsak

 

Szabadság

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Népirtás a Felvidéken (21. rész)

szerző: Papp Zoltán 2018-09-15

 

Népirtás a Felvidéken (21. rész)

 

Velük kellett élnünk: a tótok 

 

Minden népe a földnek, amelynek állama van, tett érte valamit. Vagy harcolt érte, vagy vette, vagy benépesített üres területeket. Van egy nép, amely ezeket nem tette, a szlovák. Ők kaptak egy felépített, működő országot. Mégcsak nem is úgy jutottak hozzá, hogy akarták, hanem teljesen véletlenül, majdnem rájuk erőltetve. Az igaz, hogy a csehek, akiket elvakított a pánszláv álom, nem így gondolták, egyszerűen így lett. Ha a szlovákokat magyarul tótnak nevezzük, sértőnek tartják. Nem tudják, nem is tudhatják miért, mert nemzetük valós történelmét nem akarják ismerni. Nem ismerik, nem tanulják, ők írják történelmüket. 

 

Így természetesen nem tudhatják, hogy a középkorban tótoknak a vend-szlovéneket neveztük. Még 1526 után is Horvát és Tótországról olvashatunk. A szó eredete nem tisztázott. Miért is kellene tisztázni, egy népnévben semmi sértő nem lehet. Nem tudom, de nagyon szeretném tudni, ugyan mikor jegyezték le először a „szlovák” kifejezést. Ugyanilyen sértő lehetne a lengyel, olasz, rác, móc, oláh, kun, besenyő, burkus stb. népnév, azért mert csak mi nevezzük őket így. Minket is kevés nyelven neveznek magyarnak, nem emlékszem, hogy ezt egyszer is kifogásoltuk volna, vagy rosszul esne. Kialakítottak egy meseszerű történelemtudatot, amit alkalmakként lelkesen módosítanak. Amolyan „Caligula: tudod anyám, nekem mindent szabad” felfogással, és ebben sajnos a huszadik század őket igazolta, korlátozás nélkül sértegethettek akárkit, hazudhattak, csalhattak, előbb nyugati, főleg francia, később orosz háttérrel. Történelmüket a magyar történelemtől szinte teljesen elválasztva írják, mintha állandóan külön államban éltek volna titokban. Képzeljük el a luzsicei szorbok történelmét a németeké, lengyeleké nélkül. Úgy állítják be, hogy a szlovák nép mindig itt élt, és ez a „mindig” rögződött. 

 

Nemzetté alakulásuk kezdeteiben, azzal kezdték a múltjuk meséit, hogy áll a szlovák ifjú a Dunánál a rómaiakkal szemben, persze bátran. Az részletkérdés, hogy az első szláv törzsek kb. 500 évvel később jelentek meg a történelem színpadán, és akkor a rómaiak egészen más folyók partján álldogáltak. Majd sokáig semmi, a népvándorlások mintha nem is errefelé zajlottak volna, az avarok birodalma nem is itt volt vagy 250 évig, jött Samo birodalma, mint első szláv államalakulat, tehát az övék is. 

Az, hogy egy frank kereskedő megszervezett néhány szláv törzset, meghatározatlan céllal, még tisztázatlanabb területen nem érdekes, mert leírták a csehek is, Samonak birodalma volt. Amit a cseh történetírók összeálmodtak, azóta ezeket a meséket tényként fogadják el. Majd jött a Nagymorva birodalom. Ezzel csak annyi a baj, hogy nem volt birodalom, nem biztos, hogy morva volt, és nem tudjuk hol volt. Birodalom azért nem lehetett, mert nem voltak határai, határtalan pedig még a római birodalom sem volt. Mikor a csehek megkapták Észak-Magyarországot, majd a ma Kárpátaljának nevezett részét is, rögtön tudták, hogy a Nagymorva birodalom a keleti Kárpátok vonulatáig húzódott. Ásatták is rendületlenül és találták is rendületlenül a nagymorva leleteket. Majd mikor az oroszok úgy gondolták, hogy ez az ősi Ukrajna része, amit a csehek is gyorsan megértettek, a Nagymorva leletek pedig gyorsan nyugatra húzódtak az Ágcsernyő-Mezőlaborc vonalra. Volt egy szláv-morva terület a Balatontól délnyugatra is, meg a Szörényi részeken is. 

 

Megy egy sorozat valamelyik szlovák TV csatornán. Egy bőrzekés szakállas férfi, romokat mutat be zöld erdők mélyén. Romok, épületmaradványok nagyon sok helyen vannak, itt az ember nagyon régen megtelepedett, úgy, mint máshol. Nem ez, a szöveg megható. Ez körülbelül így volt, ez valószínűleg így volt, ennek így kellett lennie, ez nem lehetett másképp, ezt így gondoljuk, márminthogy ez mind ószláv emlék. 

Jött a két térítő Ciril és Metod. Útjuk emlékére ünnepnapot tartanak és szobraik is szaporodnak, igaz, főleg a magyarlakta vidékeken. Utóbb Komáromba kerültek és egy útkereszteződésen álldogálva töprengenek, ugyan, hogy kerültünk mi ide? Példája ez a tipikus tót szemtelenkedésnek. Útjuk térítési részét szerénykedve elhallgatják, mert arra semmi írott vagy tárgyi bizonyíték sincs. Írásmódjukat soha nem alkalmazták. 

Minden országban, amely felvette a kereszténységet, azonnal templomokat, monostorokat, apátságokat építettek és püspökségeket szerveztek. Ennek Felső-Magyarországon a magyarok bejövetele előtt nyoma sincs, bár eleget nyomoznak. Nyitrán állítólag volt, de onnan ugyan, hogy látták el híveiket az északi és keleti Kárpátokban? Vagy meg sem voltak térítve? Vagy ott sem voltak? 

Elhozták az írásbeliséget. Azt igen, mert ezt nem kell bizonyítani, a pergamen és a papír tönkremegy. Ha elhozták, ugyan miért nem éltek vele? Az is lehet, hogy tudtak írni, de a magyar elnyomás miatt elfelejtettek. Azért úgy állítják be, hogy elhozták, tehát azóta szláv nyelven írnak. Az sem számít, hogy a szerbektől északra minden nép latin betűvel írt, meg az sem, hogy a liturgia nyelve a latin volt. 

 

Rurik (a varég) csak két évvel a térítők útja előtt foglalja el Novgorodot, szervezi meg a keleti szlávok első államalakulatát. Majd mikor Szlovákia másodszor is önálló lett, megszegve ezzel a mindkét világháború utáni diktátumokat kisült, hogy a morvák, szlovienek voltak. Csak azért nem szlovákok, mert ezt ők is túl erősnek tartották egyszerre, de a hangzásból sejtetik, hogy valójában ősszlovákok voltak. 

 

Rengeteg népfaj vonult át errefelé, hosszabb időt a szarmaták, jazygok, gepidák és avarok töltöttek itt. Szemrebbenés nélkül cimkézték szlávnak az ő leleteiket. Nem szép, de vigyorogva nyugtáztam ismeretlen sorstársamat, aki leköpte a Kassai Múzeum vitrinjét, ahol gepida és avar leleteket tüntettek fel szlávként. Egyébként Kassától délre a Hernád partja, szinte összefüggő gepida és avar temető. 

Aztán jöttek a tudatlan, nomád, vad, magyar hordák, akik nem is tudták, hogy elfoglalták Szlovákiát és ezer évig kemény elnyomás alatt tartották a szlovák népet. Hogy ezek a vademberek, hogy juthattak el az Atlanti-óceánig, Bizáncig, Lombardiáig, nem érdekes. Hogy milyen hírszerzés, tervezés kellett ehhez, az sem érdekes. Hogy rövid idő alatt megszerveztek egy működő államot, az sem számít. Az nem baj, hogy ilyen ország, hogy Szlovákia és ilyen nép hogy szlovák nem létezett, hanem kevert szláv eredetű, sőt a Balkánról a Kárpátok vonulatain legeltetve vándorló illír népfaj is letelepedett a hegyekben. Vándorlásuk követhető, Morvaországban ért véget, ahol ma is valachoknak nevezik őket Valašsko-nak nevezett területükön. 

Hosszú századokba telt, amíg a mai szlovák nép létrejött. Letelepedésük és településszerkezetük kialakulásának korát mutatja a román kori épületek szinte teljes hiánya a mai Szlovákia középső és északi részén. Mikor I. István kötelezett minden 10 települést templomépítésre, ott nem épültek. Ezek szerint vagy az nem igaz, hogy a félvad magyarok mindent a civilizált szlovákoktól vettek át, vagy akkor még ott sem voltak, vagy ha igen, akkor nagyon gyéren. Ezt igazolja az észak- magyarországi megyék leírt településeinek száma az Árpádok alatt. 

Az is érdekes, hogy egyes ispánok megyényi területek kaptak, hogy erdőt irtsanak és betelepítsék, pl. Bogomér ispán. A soltészság intézménye, akik a faluk betelepítését vállalták, még a 16. században is létezett. Lásd pl. Ballassi Bálint levelezéseit Hibbéről. 

 

Aztán megint egy hosszú szünet, amit azzal próbáltak megszakítani, hogy a cseh történelem sikeres és hősi korát tanították. Azért tudom, mert a magyar iskolai történelemkönyveinket fordították és csak az általuk jóváhagyott szemlélet lehetett bennük. Tehát jött Pogyebrád György, IV. Károly, majd a husziták. Itt is főleg azt kiemelve, hogy Zsigmond magyar király milyen aljas, szószegő volt. Az osztrák császárságról úgy tudják, hogy az osztrák-magyar monarchia volt. Sőt nem is magyar. Magyarországot sajátos történelemszemléletük miatt, következetesen ki sem ejtik. Helyette „Uhorsko”-t használnak, ami azt sejteti, hogy a magyarság csak egy nép Uhorskoban, mint a szász, horvát, tót stb. 

 

Tulajdonképpen mi nem is tudjuk, hol élünk ezeregyszáz éve. Így nevezett országot nyelvünk nem ismer, hát még ilyen népet. Mert, ha létezett az ún. „uhor nép”, akkor a szlovák, szerb stb. is „uhor” volt. Azt sem bánják, hogy ezt a kifejezést a cseh és szlovák nyelven kívül, más nem is ismeri. 

Jött a reformáció, a nemzeti írásbeliség. Majd a felvilágosodás, a nemzetté válás kora. Itt folytatódik történelmük, protestáns papjaik tevékenységével. Ők kezdtek a szlovák néppel és nyelvével, mint egységes néppel foglalkozni. Az, hogy a magyar sem volt hivatalos nyelv nem számít, de szerintük a magyarok nem engedték a szlovák nyelvhasználatot és nem az osztrákok. 

 

1848-at írtunk, amikor kitört a magyar burzsoá forradalom. Nem szabadságharc, nem jobbágyfelszabadítás, nem sajtószabadság, hanem burzsoá forradalom, amit így neveznek a rendszerváltozás utáni tankönyveik is. Természetesen mással sem törődtek Kossuthék (aki persze szlovák származású volt), mint a szlovák nép elnyomásával. Hogy bécsi pénzen támadták Európa akkor leghaladóbb mozgalmát az természetesen jogos és dicső. Össze is szedtek Szakolca környékén egy katonai alakulatot, amit azért nem emlegetnek, mert egy század huszár elől Csehországba szaladtak. 

Hogy a jobbágykorban egy országban se nemzetiség szerint oszlott a népesség, az sem érdekes. Mintha Magyarországon elnyomott csak a tót jobbágy lett volna, mert a magyar, az elnyomó úr volt. Ezt tanítják, ezt nevelik gyerekeikbe. 

Aztán jött a kiegyezés utáni időszaknak jónéhány rossz, tényleg kisebbségellenes intézkedése. Akkorra bizony már szerveződő kisebbség lettek, amit sajnos főuraink nem vettek komolyan, vagy talán nem is vettek észre. Az oroszok abban az időben irtottak ki néhány népet. Akkortájt az USA éppencsak megszüntette a rabszolgaságot, sőt az 1960-as években hősök lettek, akik kiálltak azért, hogy egy buszba szállhasson fehér és néger. Vagyis afroamerikai, aki az afroafrikaiak leszármazottja. Akkoriban egy angolra, hollandra, franciára 3-500 gyarmati ember dolgozott. Ilyen történelmi környezetben, a magyarok intézkedései egyáltalán nem tűnnek embertelennek. Igaz, ez olyan régen volt, hogy utódaik nem titkolt felsőbbrendűséggel oktatják nekünk az emberi jogokat. Ezt az időszakot emlegetik ma is, ezt azonosítják a szlovákok az ezeréves elnyomással. Így építették ki magukban, hogy a főellensége a tótnak a magyar, akit elfogadni, fajtájuk megcsúfolásával egyenlő és egy jó szlovák a magyarokat nemcsak nem szereti, gyűlöli. Ez államuk fő tartópillére, mert másik nincs. 

 

Azért van az önrendelkező, önálló, ősi Szlovákia, hogy megmutathassák nekünk, hogy ezer év elnyomása után most ők az urak. Meg is mutatják, hiszen úgy fogyunk és úgy érezzük magunkat, mint az indiánok, vagy az aboriginalek. Persze nem szeretik egyetlen szomszédukat sem, de őket nem gyűlölik. Több mint nyolcvan éve minden alkalmat következetesen kihasználnak, hogy védtelenségünkkel visszaélve, perverz élvezettel bántsanak. Történelmüket a „mostantól kezdve minden másképp volt” jeligével újrahazudják. Nem rajtuk múlott, hogy még köszönjük szépen, valahogy még megvagyunk. Az ellenben több mint furcsa, hogy ez a védtelenekkel szemben merészen kiálló nép az ezeréves elnyomás alatt egyszer sem lázadt fel ellenünk, de aktívan részt vett minden osztrákellenes felkelésünkben, amiből volt egynéhány. Beépítettek tudatukba néhány szabványválaszt arra az esetre, ha a magyar számonkér valamit. 

Minden ma élő tótnak, minden nagymamáját megverte a magyar tanító, mert nem tudott magyarul. Minden ellenünk hozott intézkedést, törvényt, csakis a mi érdekünkben hoznak. Csak ők ismerik érdekeinket és nem haboznak mindent megtenni értünk. Már ők sem értik, mivel érdemeltünk ki ennyi jót. 

 

A magyar nyelvhasználatot azért korlátozzák, mert a mi érdekünk az államnyelv ismerete. Hogy érvényesülhessünk. Hát nem lehet jogom arra sem, hogy ne érvényesüljek. Sorvasztják iskoláin- kat, mert segíteni akarnak nekünk. Szabad választások vannak. Ennek kiteljesítése érdekében amikor csak tehetik, átrajzolják a választókerületeket. Következetesen csökkentik ezzel a magyarság arányszámát, ezzel pedig a szabad választás jogát ismételten korlátozzák. 

Igaz, választani szabad. Tudják nagyon jól, hogy ebben sem segít rajtunk semmilyen nemzetközi kisebbségvédő szerződés, charta stb. Szánalmas nyivákolás az uniós biztosok minden megnyilvánulása kisebbségi ügyekben. Meg hát az mégis felháborító, hogy már minden szlovák járt minimum egyszer olyan boltban, ahol a magyar eladó nem akarta kiszolgálni, sőt magyarul köszönt, vagy nem fogadta a szlovák köszönést. 

 

Néhány napja olvasom egy angol parlamenti képviselő megdöbbenését (szlovák a felesége), hogy egy nevén nem nevezett déli községben, az eladó nem beszélt szlovákul, ami mégiscsak elfogadhatatlan, ezért ő támogatja a nyelvtörvényt. Hazug hülye, hülye hazug. A kitalált esetet közli majd a mérvadó sajtó. 

Ezt az elmaradottságot, gettósodást, meg kell érdekünkben szüntetni. Az eszükbe se jut, hogy 1880 táján alig több mint 20%-uk tudott magyarul, az állandó elnyomás ellenére. Mégis éltek, szaporodtak. 

A névhasználat, a helységnevek, meg ezer más alattomos szúrás. Minden magyar nevet, amelyet könnyű volt hibásan leírni, hibásan írta be az anyakönyvvezető. Hiába voltak előtte a szülők adatai, azért is. Itt találkozik a csecsemő először azzal, hogy bánthatják, tehát bántják. Ismerek olyan nevet, amelyet a nagyapa, apa és a három fiúunoka másképp ír, mert tudatosan elírta az anyakönyvvezető. Tudták azt is, hogy csak minden tizedik magyar mer megszólalni. Akkor a hölgy ijesztően mordult egyet, aztán a visszamordulásra készségesen javított. Nekem is mordulnom kellett, mikor Zoltán fiam nevét Zoltannak próbálta írni. 

Egy magyar malomtulajdonos liszteszacskója magyar feliratos oldalára a nevét magyarul íratta. Erre egy szép napon figyelmeztető levelet kap cége, egy közismert Deák nevű államnyelvvédőtől, hogy ezt pedig nem szabad. A legvadabb magyarellenes, sokszor renegát. Mikor azt a nagyon frappáns választ kapta, hogy ezen az alapon támadja meg gyorsan a telefonkönyvet, azóta is keresi a tollát. 

 

Az a nyelvszabály, hogy a magyar történelmi alakok nevét a szlovák helyesírás szerint kell írni (azokét, akik kapcsolatban voltak a nemlétező Szlovákiával), felháborító. Még jó, hogy a sír- feliratokat nem íratják át. Félve írom le, még ötletnek találják venni. Egy többszáz éve halott embernek ők szabják meg a nevét. Elképesztő. Bocskai-Bočkaj, Csák Máté-Matúš Čák stb. Isteni szerencse, hogy Vörösmartyról még nem volt szó, arra én is kíváncsi lennék, hogy írnák. 

 

Következetességük ott ér véget, hogy nagy költőjük nevét Pavol Országh Hviezdoslavnak írják, gondolom azért, mert szlováknál megengedett a magyar név, vagy mit tudom én. Minden magyar nő nevéhez kötelezően hozzábiggyesztették az ová-t, de van olyan írónőjük, akit ovátlanul írnak, mint Timrava. A napokban megint elfogadtak egy újabb nyelvtörvényt, büntethetővé téve a hibásan használt szlovák irodalmi nyelvet. Hogy ez is cifra legyen, elfogadják a cseh nyelvet. Mert azért a régi harcostársat nem merjük megsérteni. Mi meg azt tehetnénk, hogy akármilyen rosszul, de csehül beszélnénk. Ezzel nem sértenénk meg a törvényt és sok humoros fejleménye is lenne. A törvényük szerint mindenki beszélhet Szlovákiában csehül mindenütt, mindenkivel. Csak azt a nyelvet, amit jól-rosszul beszélnénk, cseh nyelvnek kellene nevezni, annak ugyanis semmi konkrét alkalmazási előírása nincs. 

 

Csodálkozom, hogy elfelejtették betiltani a magyar jelbeszédet. Elfelejtették szegény magyar néma polgártársainkat tót jelbeszédre kényszeríteni ott, ahol azt egy szlovák néma is látja. A szlovák TV magyar adását feliratozni kell. Akkor ugyan miért nem kell szinkronfordítani a Pátria rádió adását? Ha az őslakosságot az európai unióban törvénnyel lehet nyelvhasználatában korlátozni, akkor az az unió nem ér egy fabatkát sem. Mi itt őslakók vagyunk, azokat pedig akik minket korlátoznak, mi telepítettük be országunkba. 

 

Sajnos az állandó sulykolása a nagy segítőkészségnek sikeres, éppen a legfájdalmasabb ponton, az iskolaválasztásnál. Évről-évre csökken a magyar iskolások száma, ahol nem, ott a cigánygyerekek száma ferdíti a statisztikát. A szerencsétlen magyar szülő gyengeségét, megalkuvását azzal magyarázza, ő a gyereknek akar jót, bár környezetében ezer példa mutatja, hogy ez nem igaz. A magasabb műveltségű, de sikertelen szülő meg azért, mert sikertelenségét gyenge nyelvtudásával okolja. Mintha sikertelen tót nem lenne. 

Hogy lehet elhinni, hogy az a nép, amely ahányszor tehette bántott minket, a gyerekeinknek jót akar? Legszebben Sütő írta meg a román segíteniakarást a magyar kisembernek, de ehhez Sütőt kellene olvasni. Aki pedig olvassa, annak nem kell ilyeneket írni, mert az magyar iskolába adja gyerekét. Ördögi kör. Elhitetik magukkal, mert azért szégyellik megalkuvásukat, elég annyi, hogy ...hát beszél a gyerek magyarul. 

 

Beszélhet, mint Cicero, ha hülyén bámul és felcsillannak kémiai ismeretei ha azt hallja, Arany. Deák Ferencről azt sem tudja melyik klubban focizott. Ezért kopunk, asszimilálódunk. Kapásból fel tudnék sorolni többtíz olyan magyar nagyszülőt, akiknek több unokájuk van, de magyarul közülük egy sem tud. Aki nem ismeri nemzete történelmét, irodalmát az nem is tudja, nem is tudatosítja mit vesznek el tőle mindennap, természetesen azt sem, mit vesz el ő saját gyermekétől. Ha valaki nem tudja mi a tulajdona, honnan is tudhatná mit vettek el tőle. Ahogy örökli a gyerek szüleitől vagyontárgyait, ugyanúgy örökölnie kellene ősei nyelvét, történelmét, irodalmát. Hogy adhatná ezt tovább az a szülő, aki maga sem örökölte ezt? 

 

Ahol ma a magyarellenesség fészke van, Nagysurányban, az 1664-es török adóösszeírás szerint a 69 adózó között egy szláv név sincs. Így mehetnénk végig az északi nyelvhatáron. Tiszta magyar falvak mára tiszta tót falvak lettek, a fordítottjára egyetlen példát sem tudok. Kész csoda, hogy a természetes népességcsökkenés mellett még ennyien vagyunk. Néhány helyen a magyar iskolák elleni harc legsikeresebb hősei, átállt magyar tanítók voltak. 

Helységneveinket először, többnyire fonetikusan átírták. Ezt hamarosan kevesellték, mert mégse járja, hogy ősszláv földön magyar hangzású helységnevek legyenek. Jött a költészet. Ahol tudtak olyan elnevezéseket találtak ki, hogy egy idő után úgy tűnhessen, a magyar név a szlovák fordítása. Az egy és kétszótagos neveknél szlávosították a nevet. 

Az ötvenes években átneveztek minden helységet, ahol vallásra utaló nevek voltak. Majd legutoljára, minden szlovák íróról-költőről átneveztek egy-egy színmagyar helységet. Irodalmárról máshol, általában szülőhelyét nevezték át, ezt is kevés helyen, de azt, hogy egész irodalmuk névjegyzékét magyar vidékre kényszerítsék, példátlan szemtelenség velünk szemben, és példátlanul megalázzák nagyjaik emlékét. Habár mi ez ahhoz az örömhöz képest, hogy minket piszkálhatnak? Ezután mindenhol a tót megnevezést úgy kezdték emlegetni: az eredeti. Olyan falvaknál is ahol bizonyíthatóan nem lakott tót soha. 

 

Falum megnevezése így alakult. Szentes, aztán a XIX. század végén Bodrogszentes, mert több Szentes volt. Aztán lakosai megtudták, hogy Svätuše-ban laknak. Nem tetszett kommunistáéknak a szent, így a két szép névből - Pilisháza és Trahit-gyöngye - közül (ezeket Imre bácsi, az igazgatótanító ötlötte kényszerből) a Pilisháza nyert, ui. a másikat nem tudták elfogadhatóan tótosítani, Plešany lett kis falum. Azt, hogy Pilisháza, utoljára a névadón ejthették ki, soha így nem hallottam. Az igaz, hogy másképpen sem, csak Szentesnek. Aztán 1989 után újra Svätuše lett.

 

Egyik gyöngyszeme a kornak, Szepsi szlovák neve. Aki kitalálta az elfelejtette megkérdezni mit is jelent a Moldava. Ha tudta volna, hogy az a Bódva német neve, nem hiszem, hogy létrejött volna a Moldava nad Bodvou „eredeti“ név. Bódva a Bódva felett. Gondolom megérem, hogy ezt kell majd írni, Moldava nad Bodvou-i Martin Čombor. 

 

Érdekes jelentés jutott nemrég a kezembe. Írta ezt az 1919-es megszálló csehszlovák hadsereg egyik tisztje, miután Miskolc elfoglalása után menekültek Bártfa felé. Minden környékbeli község nevét magyarul írja. Nála Buzita, Reste, Jánok stb. csak így van írva. Maguk bizonyítják, hogy a mostanság eredetinek nevezett szlovák helységneveket jóval később találták ki, fent említett módszerekkel. Utána azt kezdték szivárogtatni, hogy a felvidéki magyarság tulajdonképpen elmagyarosított tót, és nagylelkűen megengedik a reszlovakizációt. Tették ezt közismerten demokratikus módszereikkel (mert nacionalista és soviniszta az csak magyar lehet), hogy aki nem íratta be azt a hazugságot, hogy szlovák a nemzetisége (persze ehhez nem kellett nyelvtudás), nem kapott állampolgárságot, így munkát sem. Aki nem volt önellátó aláírta, vagy elment. 

 

Az állatok világában se fordul elő, ami később jött. Az így szlovák nemzetiségűvé lett szülők gyereke már magyar nemzetiségű lehetett. Majd a második és harmadik is. Majd asztalra tették az öt személyi igazolványt. A két szlovák szülőét és három magyar gyerekükét. Az állatok világában az sem létezik, ami ma már mindennapos, hogy a nagyszülő küszködve hebeg idegen nyelven, hogy unokáival szót válthasson 20 km távolságban lakva egymástól. A vegyes házasságok túlnyomó többségében ez a helyzet. A majd megtanul, a majd szünetekben megtanítjuk, nem igaz. Egy sem tanul meg, sőt renegát lesz legtöbbje, aki már serdülőként lehurrogja apját vagy anyját, ha magyarul szól. Amire pedig a rémes sem eléggé kifejező, talán csak a híg ürülékhez hasonlítható jellem, mikor mindkét szülő színmagyar, gyerekük pedig meg sem tud szólalni szülei anyanyelvén 1-2 km-re a legközelebbi magyar óvodától-iskolától. 

Azt azért tudatosítaniuk kellene, hogy egy olyan kultúráért adják oda a magyart, amely eddig nem adott az emberiségnek egyetlen világhírű írót, költőt, festőt, szobrászt, zeneszerzőt, feltalálót, tudóst, felfedezőt sem. Távolról sem tartom igazságosnak a Nobel-díj odaítélését, az mégiscsak furcsa, hogy szlovák még igazságtalanul sem kapott. 

 

Állandóan visszatérő szlovák téma a Horthy-hadsereg. A fasiszta hadsereg megtestesítője a megszálló Horthy-hadsereg. Nem a csehszlovák hadsereg szállta meg jogtalanul 1919-ben Magyarország területét, ó dehogy! Horthy hadserege szállta meg jogtalanul Szlovákia déli részét, sőt elüldözte a kolonistákat, akikről másutt írtam. Ezt, mint okkupációt, megkérdőjelezhetetlen tényként kezelik, mint minden más hamisítást. 

 

A mai helyzet egészen más, ezt még a legpesszimistább szlovák hazafi sem vallja be, pedig tudja. Szereztek egy országot tisztán szaporodással. Most a legjobb úton vannak ők is, hogy ugyanezen a módon veszítsék el. Fájdalmas folyamat, de visszafordíthatatlan. Minduntalan számonkérik, hogy nem szeretjük Szlovákiát, nem vagyunk kellőképpen lojálisak. Ebben teljesen igazuk van. Beismerem, én ezt bizony tőlük tanultam. Ők 800 évig éltek Magyarországon, és amikor tehették hátbatámadtak minket, ellenünk fordultak, majd kiszakítottak olyan részeket országunkból, ahol nemhogy kisebbségben nem voltak, egyáltalán nem voltak. Nemzeti hősöknek tartják azokat, akik ellenünk fordultak, és ők várják tőlünk a lojalitást, akik eddig mindössze 81 keserves évet töltöttünk műországukban. A szlovákok történetét Szlovákia történetének hazudják, amely államalakulat először országrészként, alig idősebb három évvel édesanyámnál. Ezt sajnos nagy többségük nem is tudja. Annyira keveset tudnak valós történelmükről és annyira hazug, amit egyáltalán tudnak, hogy esélyét sem látom az értelmes párbeszédnek. 

Nekünk ma is kétségeink vannak saját történelmünk néhány nagyon fontos időszakáról, míg ők teljes bizonyossággal szajkózzák azt a néhány összehazudott oldalt nemzetük történelméről. Nem elfogult a véleményem, naponta szembesülök ezekkel a hazugságokkal szóban, újságokban, televizióban, interneten. Mást nem tehetünk, mint türelmesen cáfolunk minden lehető helyen, és mondjuk a valót. Nem szabad átsiklani a hazugságok felett azzal a kifogással, hogy nem akarunk másokat nemzeti érzésükben sérteni. Akkor sértjük igazán, ha elhallgatjuk az igazságot és nem tényekkel érvelünk, hanem félénken taktikázunk. 

 

Szerintem nincs semmi értelme süket, értel- metlen párbeszédeknek, ugyanis az nyilvánvaló, hogy egy-két közutálatnak örvendő szlovák kivételével, nem mernek szembenézni múltjukkal. Meg sem említik a második világháború kezdetét, mikor a németek leghűségesebb szövetségeseként vonultak hadba a gyűlölt judeobolsevikok ellen. Azt pedig, hogy vesztésre álló szövetségesüket elárulták és aljas módon a győztes oldalára próbáltak állni (ami csak a csehek, Cseh-szlovákia újrauralása miatt sikerült), dicső tettként állítják be, ahelyett, hogy pirulva hallgatnának. 

 

Megtartották a szoci alatt idealizált népművészetüket. A népviselet tájjellegek szerint olyan díszes, gazdag (a magas hegyi bocskoros részeken kívül mindenki sarkantyús csizmát hordott), hogy szembe ötlik, ha ezt a népet állandóan elnyomták, hogy is jutott a kisembernek ilyen népviseletre. Egyébként a népzenéjük gazdag, ismerik is, szeretnek és tudnak is mulatni. Ami teljesen hiányzik az a híres személyekhez vagy történelmi eseményekhez kötődő nemzeties népdal, mert minkettő hiánycikk. Tavaly /2009-ben - a szerk. megj./ a magyar elnököt nem engedték be Komáromba azzal az ürüggyel, hogy a 68-as megszállás napján akart átjönni. Az sem mellékes, hogy egy Sólyom nevű elnök miért viselkedett úgy, mint egy félénk madárka, de még érdekesebb, hogy pár napra rá, minden pompával és alázattal fogadták az orosz elnököt, aki fél szóval sem kért elnézést 68-ért. Magyarország eddig többször kért elnézést úgy, mintha akkor ők dönthették volna el, hogy két katonai járművük Baja vagy Ipolyság felé indul. Újabb adalék a kettős mércéhez. 

 

Kapcsolódó cikkek:

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-20-resz_3896

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-19-resz_3895

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-18-resz_3894

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-17-resz_3893

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-15-resz_3891

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-14-resz_3890

www.rovart.com/hu/nepiras-a-felvideken-13-resz_3786

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-12-resz_3785

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-11-resz_3628

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-10-resz_3611

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-9-resz_3584

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-8-resz_3551

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-7-resz_3537

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-6-resz_3515

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-5-resz_3489

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-4-resz_3470

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-3-resz_3449

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-2-resz_3442

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-1-resz_3407

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :