[kapcsolat]   husken

augusztusi nyitva tartás

 

FFF

 

Hazátlanok

 

ZemplénFeszt

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Tanulmányút I.

szerkesztette: SZABÓ OTTÓ, 2005-08-03

a tornyok városaGyönyörû nyarunk volt az idén. Álmodni sem lehet szebbet...
Néhány jóbarát, rögtön a nyár elején, autókkal nekivágott Itáliának. Alaposan meghánytuk-vetettük, hogy merre menjünk, mit csináljunk...


lépcsõk

a Dóm-tér

a híres tornyok

barna balkonon

kapualj San Gimignanoban

a fõtér

utcazenész

a városháza

a Piazza del Duomo

lenyûgözõek

a dóm elõtti lépcsõk

a látvány magáért beszél

magasan a tetõk fölött

a torony ablakából

a város egy része

panoráma a legmagasabb toronyból

madártávlatból

tetõk és teraszok

mintha a trecentóba csöppentünk volna

700 év múlva vajon nálunk mi lesz?

felhõt karcoló tornyok

középkori Manhattan

akár egy-egy erõdítmény

ajaj

esti program

este a város

cseréptetõk

esti utcák

álomvilág

itt aludtunk

sikátor

nappal az utca

hajdan a lovakat kötötték hozzá

külsõ támpillérek

mintha egy filmben lennénk

védelmi célokra építették?

ez például harangtorony

pusztán lakótornyok lennének?

a toszkán táj

mint egy néma óriás

... és azt, hogy miért, mit érdemes és mit kevésbé, mire figyeljünk és mi elhanyagolandó... Miután megoldódott a különbözõ útvonal-variációk összeegyeztetése és létre jött a megegyezés, június 11-én elindultunk.
Keresztül Szlovákián, majd Pozsonynál át Ausztriába; Bécsben kissé elidõztünk, majd Graz felé Villach irányába kellett volna átmennünk Itáliába. Ha az a volna ott nem volna... Letértünk ugyanis a sztrádáról, hogy mindenféle zegzugos, kanyargós hegyi úton keljünk át az Alpokon. Althofen felé vettük az irányt, ami a térképen nem is jelentett kitérõt... A valóság azonban egészen más volt, mint a térkép. Hosszú szerpentines utakon másztuk meg az alpesi hágókat, kb. háromszor annyi idõbe került, míg elértük Grazot, de a látvány valami fenomenális volt. Reklámfilmekbõl ismert alpesi legelõk, tanyák, majorok(még a leglehetetlenebb helyeken is), méltóságteljes erdõk, és tiszta levegõ...
Ránkesteledett, mire átléptük az olasz határt. Hosszú, monoton autózás következett az éjszaka kihalt autósztrádán Rimini felé. Elsuhantunk kirándulásunk késõbbi állomásai mellett, a sztrádán pusztán a táblák jelezték, hogy már ott járunk, azon a vidéken, ahová annyira húzott és nem hagyott nyugodni valami megmagyarázhatatlan érzés. Velence, Padua, Verona, Ferrara, Bologna, Imola, Ravenna, Forli, Cesena, Rimini...San Marino. Szentimentális hangulat vett erõt mindenkin. Hajnali három körül érkeztünk az Igea Marinára, ahol a szállásunk volt. Az Adriai Riviérának nevezett tengerparton, közvetlenül a plázson volt a Hotel Francesca, ahová pihenni, napozni, fürdeni, olvasni, szerelmeskedni, szórakozni - egyszóval üdülni - érkezett rajtunk kívül mindenki. Az elõbb felsoroltakat abszolváltuk is, de mi fõleg bázisnak használtuk a hotelt. Egy-két nap kivételével folyton úton voltunk. Volt, hogy mindannyian egy, közös úticéllal, volt, hogy nem... Kirándulás a kirándulásban. Mérhetetlenül izgalmas dolog volt. Giorgio, a fõúr, nem is nagyon értette, hatalmas gesztusokkal fûszerezve fejtette ki nem tetszését a sok lekésett vacsora miatt. Ej, ej, ilyet csinálni a szakáccsal... Mit fog gondolni... Hogy a konyha miatt menekülünk...? Megnyugtattuk, hogy mi nem azért jöttünk, hogy a hasunkat süttessük a tengerparton: mi nézni és látni akarunk... Véleménye szerint, azt másképpen kell csinálni... Mikor megkérdeztük, hogyan, kerek-perec megmondta, hogy mindenképpen úgy, hogy vacsorára visszaérjen az ember. Még az utolsó nap is visszatért a dologhoz, valószinûleg nem fért a fejébe, hogyan indulhattunk délután négykor San Marinóba, amikor héttõl vacsora van... Hát igen...
Nagyon megkedveltük az örökké hangos, reggeltõl estig(hajnalig) daloló és fütyörészõ olaszt, a széles gesztusaival, szalmaláng indulataival, ahogy állandóan a nõk körül legyeskedett. Anyja és felesége szeme láttára, akik valószinûleg el is várják egy férfitól, hogy így viselkedjen...
Amikor aztán az egyik reggelinél bejelentettük, hogy ne várjon vacsorára, mert átugrunk Toszkánába, már csak legyintett. Elképzelhetõ, hogy egész estig azon méltatlankodott, hogy a kalandozó magyaroknak elment az eszük..., de mi belevágtunk. Nem sztrádán, nem alagutakon, de át az Appenineken, keresztül a dimbes-dombos toszkán vidéken.
A világ legszebb részén vagyunk, ugy érezhette mindenki közülünk. Be nem állt a szánk, egyfolytában és egyszerre beszéltünk, mint az olaszok. A "genius loci" érzékelhetõ valósággá vált. Mi, akik olyan ellentmondásos, szétzilált, lepusztult, meggyalázott és agyonhazudott szürreális álomvilágból jöttünk - ahol folyton naplemente van, ahol az irigység és a színészkedés a létezés alapkategóriái - el voltunk kápráztatva. Lenyûgözött minket a valóság.

Firenzébe indultunk, de aztán elmentünk Firenze mellett, hogy a legtoszkánabb toszkán várost, Sienát ki ne hagyjuk véletlenül ("hiszen ott van egy köpésre"). Tényleg, nem túl messze, sem túl közel, stratégiailag éppen megfelelõ távolságra Firenzétõl. Az egymás ellen állandóan háborúzó két város éppen olyan távol van egymástól, hogy fel lehessen készülni egy esetleges támadásra. Ez, szinte minden történelmi olasz városra jellemzõ. Nincs túl messze Pisa sem, de azt ez éven kihagytuk. A ferde tornyot majd jövõre támasztjuk meg. Ferde toronnyal különben Velencében is találkoztunk, meg - aki jól megfigyeli - Kassán is eléggé ferde az Orbán-torony... Szóval, irány Siena.
Aztán mégsem mentünk Sienába rögtön. Muszály volt kis kitérõt tennünk, mikor megtudtuk, hogy "itt van egy köpésre" a híres, hírhedt San Gimignano.

San Gimignano, a tornyok városa, a Zeffirelli filmek forgatási színhelye

A város Siena tartományban, az Elsa bal partján, a Cornocchio északi lábánál terül el. A falakkal körülfogott, középkori külsejü városba a déli kapun belépve alig hittünk a szemünknek. Mintha egy álom elevenedett volna meg a vakolatlan kõházak láttán. Zöld zsalugáteres, virágos ablakok, az utcán keresztbe kifeszített huzalokon lengõ ruhák és ágyhuzatok, a keskeny, lekövezett utcák, a sikátorok és a csodás, égbe szökõ lakótornyok... Mintha a trecentóba csöppentünk volna.
A falakkal körülvett óvárost középkori Manhattan-nek is szokták nevezni a XIII. században épült tornyos házai miatt. Érdemes egy sétát tenni a városban, leülni kávézni valamelyik kisvendéglõ teraszára, megkóstolni és hosszasan élvezni egy pohár Chianti illatát, szinét, zamatát, meglátogatni a katedrálist, amely tele van gyönyörû középkori freskókkal, és az erõdben felsétálni a legmagasabb torony tetejére, ahonnan gyönyörû panoráma nyílik a sikátorokra, és az izgalmas, romantikus toszkán tájra.
A Dóm-téren van a Palazzo Publico (1288-1323) Lippo Memmi képeivel s freskóival; a la Collegiata nevü székesegyház, amelyet 1466-ban Giuliano da Majano kibõvített és amelyet Domenico Ghirlandajo legszebb freskói díszítenek; további érdekes épületei: a Palazzo del Podesta a nagy loggiával; a San-Agostiono-templom, amely Benozzo Gozzolinak (1463-65) Szent Ágoston életébõl vett 17 freskójáról hires; a városi könyvtár (9000 kötet, 200 kézirat), a Palazzo Pratellesi; a San Giovanni Evangelista templom XII. századból A XIII. és XIV. században virágzó város volt, de 1453-ban Firenze hatalma alá került.
A középkorban 72 torony védte a városkát, ebbõl 13 ma is látható.
A hajdani várból lett városka sikátorszerû utcáin barangolva tudjuk igazán elképzelni a saját XIII. - XIV. századi történelmünket is.
A Dóm-téren pizzát majszolgatva jött az ötlet. Maradjunk itt egy éjszakára. Álmodjunk egy álmot itt. Úgy is lett.
Az óvárosban, a fõtér közvetlen szomszédságában sikerült szállást szereznünk. A néni, ahogy bekísért minket, a folyosó egyik díszére mutatva elárulta, hogy az a család címere. Egy középkori lovagot ábrázolt teljes fegyverzetben, díszes sisakban, lovon, kopjával kezében. Biztosan valami lovagi viadalon szerezte ellenfele vagyonát, esetleg háborúban a helytállásáért kapta az uralkodótól...
Elhomályosuló szemmel ösztönösen arra gondoltam, hogy a mi régi dicsõségünk..., az hol van?!
Mi mindent átértékelünk, átépítünk, átcsoportosítunk, átnevezünk... Átállunk.
Mi mindent elszenvedünk, elnézünk, eltûrünk... Elveszítünk.
Mindent túldíszítünk, túlgondolunk, túlcsöpögünk, túldimenzionálunk... Túlzunk.
Ismerjük az olasz reneszánszt, de nagyapánkat, dédapánkat, ükapánkat..., õseinket nem ismerjük. Nyelvünket, kultúránkat, hazánkat, értékeinket, történelmünket semmibe vesszük, elfeledjük, szégyelljük és beállunk a minket támadók közé. Hátha békén hagynak. De miért nem teszik ezt az olaszok, a németek, a franciák, az angolok... vagy a szlávok. Mi lett a mi városainkkal, falvainkkal, hegyeinkkel, völgyeinkkel, erdõinkkel, folyóinkkal, csörgedezõ patakainkkal...? Várainkkal, kastélyainkkal, palotáinkkal...? Meséinkkel, mondáinkkal, imáinkkal, álmainkkal...? Mi lett a tartásunkkal, erkölcsünkkel, elhivatottságunkkal, mi lett a neveléssel, iskolával...? Mi lett a családokkal? Pedig õs Napkelet derûsnek, búsnak, büszke szertelennek álmodott minket - kegyetlennek, de ki elvérzik egy gondolaton... És - mi lett velünk?! Hagytuk gyerekeinket érzéketlen fatuskókká válni, hagytuk elhülyülni, elzülleni... és nem tettünk ellene semmit.
A módszerváltáskor ostoba módon nem gondoltunk a védelemre: kinyílt a világ, mi meg a világ elõtt. Mint amikor az ember - örömmámorban úszva, hogy számítógépet kapott a mindig segítõkész dollártól - vírusölõ program nélkül kapcsolódik a világhálóra. Mert bejött ide minden. Szabad információk, szabad szexualitás, szabad szerelem, szabad kereskedelem, szabad sajtó, szabad félrevezetés, szabad hazugságok, a szabadidõ-reklám filozófiája, a Pénz és a Siker vallása, a relativizmus, a nihil, a zene általi agygumizás... (sorold csak nyugodtan tovább magadban), miközben nem volt megfelelõ védelem...
Jaj!
Ahogy ott ültem San Gimignano fõterén, a dóm elõtt a lépcsõkön - elszorult a szívem. Teli voltak a lépcsõk - no nem feltétlanül turistákkal - hazaiakkal. Fõleg fiatalokkal. Boldogan, önfeledten hangoskodva, lányok a fiúk ölében. Nyitottak és barátságosak voltak és nem a szemük sarkából méricskéltek minket, idegeneket, mint nálunk. Nálunk elsõdleges szempont ugyanis, hogy átverjék, becsapják, rászedjék az idegeneket, kirabolják õket, autójukat feltörjék, és ha túl hangosak a kocsmában - megverjék... Mert, ugye, valószinüleg rajtam nevetett... Mert mi máson nevetett volna... Mivel a nyelvet nem értjük: félreértjük. Olyanok vagyunk mi itt, Utópiában*, mint az egyszeri juhász, akit kérdeztek a turisták három nyelven is, de õ nem értette. A tanulságot a kisbojtárnak pedig emigyen vetette oda: "látod, ezek három nyelvet is beszéltek, oszt mire mentek vele..."
Megismerkedtünk az ottani fiatalokkal, akik elárulták, hogy úgy általában itt lógnak a dóm elõtt. Egy kicsit kár, hogy nincs semmi diszkó közel s távol, de így is jó. Persze, hogy jó...
Aztán címeket cseréltünk és felajánlották, hogy fényképezkedjünk le közösen.

*Morus Tamás Utópia c. államregényébõl. Megvalósíthatatlan terv vagy elképzelés - fõleg másnaposan kijelenteni, hogy "ez vót az utó pia" (Egyszeri Juhász)


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17
név: e-mail: dátum: 2019-01-17