[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

héttorony

 

bojarcuk

 

mizsák

 

radzsasztán

 

szobrásztanfolyam

 

Géresi

 

retRock

 

eNRA RV 2019

 

Rákóczi

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Történelmi dokumentumok databázisa

szerző: Kovács Ágnes 2018-05-28

 

Történelmi dokumentumok databázisa

 

 

Az 50 kötetes író

 

Béres Gábor római katolikus plébános, szépíró, publicista, helytörténész 1898. január 2-án született Bódvavendégiben. Ősei helyi földművesek, közülük sokan megjárták a századvégen, századfordulón Amerikát. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte. Középiskolába szülei Rozsnyóra küldték, papnak szánták. Így 1908 és 1913 között – a jászóvári premontreiek igazgatása alatt álló – rozsnyói katolikus főgimnáziumban tanult, a teológiát 1913-ban a rozsnyói szemináriumban kezdte, az 1917/18-as tanévben Egerben (alig két hónapot) és Budapesten, a Központi Papneveldében végezte. Közben, 1916. május 31-én bevonult a kassai 9-es honvédekhez a Mészáros utcai laktanyába, majd a katonai szolgálat alól felmentették, így 1916. szeptember 7-én ismét a rozsnyói szeminárium lakója lett, immáron teológusként. Közben először utazott haza útlevéllel szüleihez. 1920 szeptemberében a kassai szemináriumba küldték a felszentelést megelőző lelki gyakorlatra. 1920. október 3-án – a rozsnyói püspök súlyos betegsége miatt – Kassán, a püspöki palota kápolnájában, Fischer-Colbrie Ágoston püspök szentelte pappá. 

 

Első kápláni kinevezése Dereskre szólt, oda 1920. október 3-án került, ám ott csak decemberig maradt, Sőregre helyezték át. Három év és három hónap után – 1924 márciusának közepétől – Tornán lett káplán, de 1924 októberében már a szlovákok lakta Garamszécs (Polomka) az új állomás. Itt sem maradt hosszú ideig, visszahelyezték Sőregre, ám közben tífuszát kezelték Brusznón. Így igazából el sem tudta foglalni a sőregi káplánszobát, ismét Tornára nevezték ki (miután Bencsik Sándor Tornaújfaluba költözött), itt a tornai plébánia adminisztrátora lett. Ezt a funkciót két hónapon át, az új tornai plébános, Simkó Géza megérkezéséig látta el. 1926 májusától Fülekpüspökiben, az év novemberében Rozsnyón volt káplán. Utóbbi helyen is maradt 1932. február 15-ig, Privitzky Gyula mesterkanonoknak káplánjaként. Eközben, 1927-ben megjelent első írása a rozsnyói Sajó-Vidék című lapban, amit barátja, Kovács Gyula, későbbi tornagörgői plébános szerkesztett. 1928-ban a Krisztus Királysága című rozsnyói „hitbuzgalmi” lapban jelentek meg írásai (az utolsó 1942-ben). 1930-ban és 1933-ban Rómában is járt.

 

1932. február 15-től 1944-ig Szádalmáson volt plébános. 1935-ben Rozsnyón megjelent egyetlen nyomtatott kötete, „A földvégen”, melyet a Prágai Magyar Hírlapban Tichy Kálmán méltatott. Az 1930-as évek elején cikke jelent meg az Újszív című pozsonyi lapban, illetve a Katolikus Almanachban. 1938-ban ő köszöntötte a bevonuló magyar bakákat Szádalmáson.

 

1944. március 1-jén megpályázta, majd elfoglalta a tornaszentandrási római katolikus plébániát. Itt tizenkét esztendőt tölt el. 1955. szeptember 1-jén nyugdíjazták, ezután Bódvarákón bérelt lakást, majd 1956. augusztus 6-tól a papi öregotthonba került Székesfehérvárra, itt néhány éven keresztül a Kármelhegyi Boldogasszony-templom és az egyházmegyei templomigazgatóság nyugalmazott papjaként tevékenykedett. 1970. október 10-én Bódvavendégiben tarthatta aranymisés jubileumát (az Új Ember 1970. november 22-i száma ismerteti). 1970-ben tanácsos plébános, 1977-ben érseki tanácsos lett.

 

1960-ban belekezd hatalmas helytörténeti, helyismereti írásfolyamába. 50 kötetnyi gépirata maradt fenn, ezekben szülőföldjének leírását (saját szavaival: „riportokat”), plébániatörténeteket, népéleti rajzokat közölt. 1962. december 4-től kezdte el a székesfehérvári papi öregotthon historia domusának írását.

 

1981. március 4-én hunyt el Székesfehérvárott; kívánságának megfelelően a tornaszentandrási temetőben helyezték örök nyugalomba.

 

Béres Gábort a helytörténészek, történészek és néprajzkutatók is számon tartják. Laki-Lukács László például szépíróként és helytörténeti kutatóként jegyzi. 

 

Tököly Gábor történész felhívja a figyelmet egy 1935-ben Rozsnyón, A földvégen címmel, megjelent, 128 oldalas novelláskötetére.  

 

Juhász Attila tornai plébános így emlékezik meg róla:

„Béres Gábor szenvedélyesen szerette szülőföldjét. Írói hajlamokkal is rendelkezett és egy sajátos irodalmi műfajt sikerült kialakítania. Legszívesebben útirajzokat írt, amelyekben feldolgozta az adott helység történetét és elmondta néhány aktuális benyomását. Főként a székesfehérvári papi otthonban töltött nyugdíjas éveiben adta át magát e szenvedélyének. Rendületlenül járta a különböző helységeket, írta a beszámolóit. Írásai a történelmi hitelesség szempontjából is helytállóak. Elkészült írásait beköttette, fényképekkel látta el. Körülbelül 20 ilyen kötetből áll a munkássága. Ezekből több példány készült, amelyeket igyekezett néhány helyre eljuttatni, mint pl. az egri Főegyházmegyei Könyvtárba, az Egri Érsekségre, a Rozsnyói Püspökségre... Leginkább a Bódva völgyét szerette. Erről a tájegységről nyolc kötetnyi írása maradt fenn.”

 

Bodnár Mónika, aki a Gömörország 2015. őszi számában átfogóan írt Béres Gábor munkásságáról, egyetért Juhász Attila megállapításával, miszerint Béres Gábor írásai kapcsán sajátos irodalmi műfajról – a település történetét és a szemlélődő író aktuális benyomásait ötvöző útirajzokról van szó. A muzeológus az ebbe a műfaji kategóriába sorolható írásait két sorozatba, két alcím alá gyűjtötte össze, az egyik A Bódva mellől, a másik a Vidékek, tájak címet viseli. 

 

Bodnár Mónika a következőképpen jellemzi a két sorozatot:

Az első sorozat tartalomjegyzékében olyan címeket olvashatunk, mint pl. Szádvár alatt, Dobódél, Szentandrás, Rákótól Szentandrásig, Tornabarakony, Tornagörgő, Torna, Somodi, A szalonnai földágon, Szalonna, Szendrő..., tehát elsősorban Bódva-völgyi települések, helyek neveivel találkozunk. De azért akad más is, pl. A Bódvától az Ipolyig, Vilke, Ipolynyitra, Sőreg és így tovább.

A Vidékek, tájak köteteiben a Jolsva, Szomolnok, Tiszolc, Sárszentágota, Füle, Kunszentmárton, Legyesbénye, Szerencs, Sárospatak, Monok, Tokaj, Várpalota, Öskü, Kisláng, Lepsény, Kisbér című írások találhatók. Az itt összegyűjtött írások többsége a fentebb említett útleírások kategóriába sorolható. De azért akadnak más jellegű, pl. novellisztikus, vagy a memoár irodalomba tartozó írások is. 

A Bódva mellől alcímet viselő kötetek egy része – szám szerint kilenc – egyenként mintegy 150 oldalas kötet A század eleji falusi napok címet viseli. Ez utóbbiak terjedelmük folytán már nem sorolhatók a novellához. Tartalmukat tekintve, a 20. század eleji falusi, paraszti mindennapokat bemutató írásokról van szó, melyeknek cselekménye van és sok-sok párbeszéd található bennük. 

Bodnár Mónika kutatásai eredményeként az általa eddig fellelt kötetek tanúsága szerint Béres Gábor összesen ötven kötetet írt, szerkesztett, adott ki kezéből. 

1977. június 3-án azt írja, hogy a kötetek száma 44. Az 1977-es datálású Utolsó kötet címet viselő kézirat – a szerző szavaival – „...arra való lenne, hogy a megelőző kötetek, a 44 kötet szívét, lelkét megmutassa”. Tehát valójában a 45. kötetről van szó. De aztán még találkozunk egy 50. kötettel, 1978-ból. Ez utóbbinak a Hangok a múltból címet szánta, de aztán mégis úgy gondolta, hogy elegendő lesz címnek a kötet sorszáma. „Igen, a múlt, a múlt... oda jár vissza az ember, ha már túl van a nyolcvanon. [...] Jöjjön tehát elő a múlt, a múlt dolgai innen-onnan a nyolc évtizedből” – olvashatjuk a bevezetőben. Elmélkedések ezek régi eseményekről, öregekről, édesapjáról, édesanyjáról... 1978-ban Béres Gábor elhallgat, ha írásainak datálását nézzük, újabb munkáit nem ismerjük, de biztosak vagyunk abban, hogy 80 évesen, mintegy „versenyt futva az idővel” sorra gyártja a gépiratmásolatokat: az 1978-as 49. kötet előszavában is azt írja: 1977-ben levélben kérik fel, az egri érseki könyvtár számára küldje meg az eddig megszületett összes, azaz 41 kötetet.

 

A Béres Gábor által számjelöléssel ellátott 50 kötetből a hatodik a Székesfehérvárról írt, 1962-es datálású kötete. Mint ennek bevezetőjében olvashatjuk: „A Közép-Bódva-völgytől messze esik a Dunántúl, Székesfehérvár... A Dunántúlon kétszer vonatkáztam végig Fiume, Róma felé... Fehérvár?!... Fehérváron még álmomban sem jártam én... és íme, Fehérváron kötöttem ki.”

 

Béres Gábor szenvedélyesen szerette szülőföldjét, a Bódva völgyét, benne szülőfaluját, Bódvavendégit. Szeretett szülőfalujának sok kötetben szánt néhány oldalt. Sőt, az 1960-as datálású, sorozatában másodiknak számozott, Falum című kötet teljes egészében Vendégiről szól. 

Az Utolsó kötet (valójában 45.) bevezetőjéből megismerjük az 1935-ös, A földvégen címet viselő legelső – és egyetlen nyomtatásban is megjelent – kötet kiadásának körülményeit. A kiadatásra kedves jó barátja, Kovács Gyula tornagörgői plébános beszélte rá, s mint szerzőnk megjegyzi, nem is volt könnyű dolga. A Sajó-vidék kiadásában napvilágot látott kötetben 28 novella, novellisztikus történet olvasható. Tematikájuk szerint ezek egytől egyig a paraszti világhoz kötődnek. Van közöttük szívfacsaróan szomorú, s vidáman megmosolyogtató... Olyanok, mint a paraszti lét, a paraszti élet. Tartózkodóak, mentesek minden szélsőségtől. A szomorúak nem torkollnak tragédiába, vagy legalábbis nem erre élezi ki a szerző mondanivalóját. Mint ahogy a vidámak sem harsánynak, csupán mosolyra ingerlők. S egytől egyig elgondolkodtatóak, jóra buzdító, tanító jellegűek. A történetek a két világháború közötti időszakban játszódnak, az akkori emberek problémáját, örömét, bánatát, életérzését ábrázolják. Vissza-visszatérő, többször ismétlődő motívum az amerikai kivándorlás, a faluból való elvándorlás, a gyökértelenség, a falusi értékrend, a megbecsülés, a vasárnapnak és ünnepnapoknak a megszentelése, az oktalan harag. 

 

Igaz, hogy önálló kötetként az előbb ismertetett novelláskötetet publikálta, de különféle periodikákban ezen kívül is jelentek meg írásai. Rendszeresen publikált a Privitzky Gyula által Rozsnyón szerkesztett Krisztus Királysága című havilapban, a második világháború utáni években pedig a Vigíliában. Bodnár Mónika úgy tudja, ez utóbbi lap 38 írását közölte (Béres Gábor ezeket az írásait összegyűjtve a sorozat 8. köteteként jegyezte). Nem kizárt, hogy további helyeken is jelentek meg tőle írások, ennek kiderítése azonban még várat magára. 

 

Bodnár Mónika tanulmányában ismételten felhívja a figyelmet Béres Gábor szépirodalmi és történetírói tevékenységére, a teljes életmű feltárásának szükségességére és időszerűségére. 

 

Forrás: Béres Gábor: Falum

 

 

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :