[kapcsolat]   husken

augusztusi nyitva tartás

 

FFF

 

Hazátlanok

 

ZemplénFeszt

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Vers-világ-teremtés

szerkesztette: Szászi Zoltán, 2005-10-13

William Blake; TeremtésLevélféle a szlovákiai magyar és egyetemes magyar költészet Escorialját felépítõ költõ-fenegyerek Cselényi Lászlónak...
Kedves Mester!


Ábel

Blake-fényû tragédia

bukott angyal

angyal

angyalok

William Blake

halál

az Apokalipszis lovasa

Ádám, hol vagy?

szerelmesek

szomorúság

Engedd meg, hogy kicsit rendhagyó módon, levélben próbáljam meg néhány sorban az én kerek, ahogy Bacskai Béla mondta, kenyérhátú dombokhoz szokott szemem látásával, gömöri földid szemszögébõl a Te innen indult, Pozsonyon és Csallóközön át Párizsig nyúló pályádat magamnak s másnak is megfogalmazni, vázolni, értelmezni. Vers-világ-teremtés ezen írásnak a címe, hát menjünk tételei szerint, legyen ez az isteni szentháromság, mint vezérfonal. Vers, ami éltetett, éltet és életerejével megtart, világ mibõl jöttél, miben létezel s amit magad is formáltál azzal a teremtõ erõvel, mely csak keveseknek jár ki.
Vers. A Keselylábú csikókorom már megjelenésekor sejtette, hogy nem akármilyen tehetséggel megáldott költõ az, aki letette az asztalra e kötetet. Az Erõk erejével töltekezve indultál aztán a mindent magával sodró idõben és térben, hogy megmerítkezz. Az ars poetikus, igazi  poétai arcot mutató kezdeti versek fókuszában az az indulat, a versnaprenszert teremtõ röptetõ erõ gyökerezik, amely azóta sem nagyon fordult elõ költõi induláskor honi irodalmunkban. Pályaindulásod, egy olyan költõ világot mozgató pályaindulása, amely a tudatos építés, komponálás, élmények vetítése által egy szürrealisztikus álomgalaxissá, versfolyammá, mítoszteremtõ költeménytartománnyá nõtt és növekszik mindörökké. Az a megfoghatatlan és megfogalmazhatatlan ebben a hatalmas versrengetegben sokaknak, hogy mindenki számára nyitott, mindenki kulcsot találhat megfejtéseihez, mindenki olvashatná, ha akarná s ha találna önmaga megfejtéseihez is meg a vers megfejtéséhez is elég türelmet. Mert ez rejlik benne ebben a költészetben. Az önmagam megismeréséhez való türelem megkeresésének lehetõsége. Aki rátalál egy keskeny kis ösvényre is, annak viszont pillanatok alatt meg is nyílik ez a labirintus. Ariadné fonalaként hol ösztönösen, hol tudatosan néhány kapaszkodó szófoszlányt vetsz a már eltévedni látszó olvasó elé, abba kapaszkodhat, meggyújthatja, világíthat vele saját fejében, visszakeresheti egyéni élményeit a sorokban, fényképeit hozzáillesztheti a szakadozottan vetített képek sorához, belemártózhat a világodba, ha van elég mersze. Ez a van-e merszed olvasó merítkezni, s megmerítkezés után másként élni lehetõség az egyik külön fontos pontja, kapaszkodója lehet annak, ki verseidben keresgél. Nem lehet együltõhelyben csak úgy átfutni, mint valami könnyed kis képregényt, nem lehet nem megállni a dübörgõ árvízi képek, a mítoszok morzsalékai és piramisai felett. Tájékozódni kell. Mi miért is van ott, hol lennie kell, s miért éppen ott s miért éppen úgy van megírva, ahogyan? Ez itt az izgalmas kérdés! Indulásodból, a helybõl, a tájból, amit gyerekkorodban magadba szippantottál, az érzésekbõl, amit magadból szétszórtál arra következtetnék, hogy a megzavarodott korban, amelyben élünk, számodra sem maradt más lehetõség, mint a vers erejét, a szó mágiáját üstökénél fogva elindulni az önemésztõ, minden bugyrot megjárni kívánó kiváncsi, gyarló ember-költõ útját. Földi utat, ami hasonlítani kíván az égi úthoz, ami elõjétáka egy monodrámának, ahol zászlóvivõje lehetsz minden emberi érték megmentéséért küzdõnek. Nem álltál be szekértáborokba, nem lettél semmilyen érdekcsoport hangadója vagy tagja, nem vagy és szerintem nem is akarsz hasonló lenni senkihez és semmihez, csak önmagadhoz. Kívánhat-e nehezebb szebb utat magának, ki lantot kezébe vesz? Nem nagyon. A bátorságnál még több a kitartásod. Nem igazán ismerek senkit, ki nálad makacsabban ragaszkodna elméletéhez, stílusához. Ez egész költészetedben az igaz jó. Mi maradhat a költõnek? Csak és kizárólag az emberi érték mentése, megmutatása, kódolva vagy nyers fogalmazásban. Káromkodsz és magadhoz öleled az Istent, hitetlen világot taszítasz máglyára, miközben valami megfoghatalan és elsõ pillantásra érthetetlennek tûnõ betû, szó, versgalaxis pora szivárog ki az ujjaid közül. Mivégre? Tán magadtól is megkérdezted már, tán magad is elgondolkodtál rajta, hogy kik, mennyien értették meg a te szent dühödet. Ha nem sokan, az se baj! Majd. Bár majdra már az öreg fûszeres se adott. Élni kellett és élni kell és írni kellett és írni kell. Hát éltél és élsz, írtál és írsz, mert verssel nem fizethet az ember az áruházban, cipelted  súlyos kilóit könyveidnek, voltak hol szívesen fogadtak, voltak hol fanyalogva, mondván, már megint jön a Cselényi és nem értjük a könyveit. A fanyalgók viszont azt a fáradozást sem vették maguknak, hogy egyáltalán beleolvassanak, fellapozzák a könyveid, csak tették ad acta, vagy hagyták õket elhányódni. Pedig ki olvasni akar Téged, az olvasni is tud. Az biztos, hogy egyfajta állapot szükségeltetik hozzá, hogy oda kell figyelni, hogy néha meg kell kapaszkodni, hogy néha el kell gondolkodni miérten és hogyanon, önmagának az olvasónak kell feltörni korlátait vagy kitágítani befogadóképességének szûrõit, amelyeken esetleg a vers által megpillantatni kívánt teret és idõt, a mítoszokat, a teremtés folyamatába való beleselkedés módját engedheti magába, ha akarja. Mert akarni kell! Bele lehet süppedni a semmibe, az üresjáratba, a világtalan tapogatódzásával lehet jéghideg sört kihúzni a hûtõbõl, meg automatikusan távkapcsoló után nyúlni, meg tespedni kocsmák asztalánál semmitmondón és bárgyún. Meg lehet kikapcsolni tévét és rádiót, utánna pedig felütni verstengeredet, mosdani a sós, maró szavakban, amelyek a homályból kifaragják aztán az Embert. Mosdani a szavakban, amelyek addig karcolják a puhányodó lelket, hogy megedzõdik és már maga kívánja a szavak maró mosdatását, a szövegekbe rejtett világok születése pedig ott játszódik le a szem elõtt, ott történik a lét fogantatása a tenyérben lévõ könyv lapjain. Megéri-e hát a garabonciás szerepében végigszáguldani téren és idõn? Megérte-e? Keressük a választ mindannyian. A mérhetõ földi idõnek semmi köze a szellem idejéhez. A szellem megértéséhez pedig elegendõ néha egyetlen pillanat is, vagy nem elég hozzá száz élet se. A kiváltságosak, kik mertek és mernek, kik teremtenek, vers-világ-teremtés szerepét, nem is szerepét, hanem küldetését vállani tudták, azok pedig az idõt is uralni tudják. Annak uralására a kódokat beleszövik a szövegekbe, keresse csak a ki méltónak, vagy gyarlónak mutatkozik annak megtalálására. A kedv, mi verset írni vezeti a költõt, illékony. A tudat parancsolatjára nem jön elõ. A szellemére viszont egy intésre elõbukkan, hogy minden egyébb munkát félretetessen a poétával és verset írni leültesse. Ennek a szellemnek állandó társaságában voltál és vagy képes ma is alkotni. Figyelve a csallóközi árvízben elúszott faluk helyén kinõtt, mára már kissé elidegenedett helyeket, a hajdani szülõföld, a kõország elbányászott hegyei közt élõ, fogyatkozó népedet,  a Szajna kecses kis kõhídjainak emlékezetbõl való felidézése közben. Hogy észreveszedd az információk halmazának a homokjában, porában megcsillanó néhány olvasnivalót, hogy építgesd a magad Escorialját. Templomot és kolostort, mûgyûjteményt és élõ tárházát a szellemek termékeinek. Az is bolond, ki költõ lesz ez országban? De talán nem nyugodtabb-e a kicsit bolondabbak lelke, kik egy-egy trópuson, egy-egy verssor belsõ lüktetésén merengve valahogy mindig átalevickélnek a mindennapok hínárosán? Mert csak olvasni, gondolkodni, elemezgetve vers-világot-teremteni érdemes, ha egyszer már rád került ez a garabonciás köpeny. Néha engedd alábújni a nevelkedõ garabonciás tanoncokat, hogy a szellem erejét megtapasztalva õk is felvehessék ezt a kutya nehéz és pillangókönnyû viseletet. Addig is maradok híved innen a kenyérhátú dombok látványához szokott szemembe cseppentett világképpel, amit már  galaxisaidból megfejtettem, amelyeket folyamatosan felfedezek magamnak még, hogy egyszer tán szárnyra merjek kelni én is meglátogatni a szellemek birodalmát.
                                                                       Szászi Zoltán


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :